Ettől bukna a külföldi tőke a magyar vállalkozásokra
A külföldi tőkebefektetők nem tesznek különbséget a magyar és bármely más, régiós kkv között – mondta a Napi Gazdaság Online-nak Szigethy Béla, a több mint 310 cégfelvásárlást maga mögött tudó The Riverside Company társ-vezérigazgatója.
Magyarországnak, akárcsak a térségnek, több az előnye, mint a hátránya, így például a sok innovatív ötlet mellett viszonylag alacsony a munkaerőköltség, tehát itt olcsóbb egy tehetséget megfinanszírozni, mint például Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában – mondta a Napi Gazdaságnak Szigethy Béla, a több mint 310 cégfelvásárlást levezénylő Riverside Company társ-vezérigazgatója. Globális befektetői szemmel nézve Magyarország, akárcsak a régióból Szlovákia és Csehország a kisebb országok közé tartozik, így csak akkor van értelme egy cégbe pénzt fektetnie, ha az képes exporttevékenységre is. Szigethy szerint az egyetlen ország, ahol egy globális befektető szemével nézve elég lehet a belső piac, Lengyelország.
Ezenkívül olyan új generáció kezd felnőni, amely amellett, hogy nagyon tehetséges, nyitott az új technológiákra is, ami sok eddig zárt ajtót nyithat ki a számukra. Ezen belül kiemelte, hogy hazánkról az a kép él külföldön, hogy igen erős az innovációban, de pozitívumnak nevezte a képzett munkaerőkínálatot is.
Az egészségügy, az oktatás, az energiaipar, az it-, a franchise és a fogyasztói piac érdekelheti leginkább a befektetőket, illetve az ezekben az ágazatokban működő társaságok. A Riverside Company a régióból minden héten legalább 2-3 új befektetési lehetőséget vizsgál meg. Egy magyar cégnek nemcsak a régióban kell megállnia a helyét, hanem ugyanúgy versenytársa egy USA-beli vállalkozás is. Ennek megfelelően a befektető számára teljesen mindegy, hogy budapesti, vagy egy vidéki faluból érkezett a megfelelő kilátásokkal rendelkező cég.
Egy társaság vonzerejét a meglévő nagyon jó üzleti terv mellett leginkább a csapat minőségével, illetve a jó menedzserrel lehetne növelni.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.