Még nem kell elragadtatnunk magunkat az építőipari adatok miatt
Óvatos optimizmusra ad okot az építőipar áprilisi teljesítménye az ÉVOSZ alelnöke és az Erste elemzője szerint, akik ugyanakkor úgy vélik, egyelőre mértéktartóan kell kezelni az adatokat amiatt, hogy a megkötött új szerződések volumene továbbra is elmarad a korábbi időszaktól.
A Központi Statisztikai Hivatal hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy az építőipar termelése 9,8 százalékkal nőtt áprilisban az egy évvel korábbihoz képest a márciusi 9,9 százalékos emelkedést követően. Az épületszerkezet-építés és a vasútépítés támogatta a növekedést a tavaly áprilisi alacsony bázis mellett. A februári 6,6 százalékos növekedés után harmadik hónapja regisztrált éves növekedést az építőipar, míg a múlt év egészében csak két olyan hónap volt, amikor az építőipar teljesítménye meghaladta az egy évvel korábbit.
Koji László, az ÉVOSZ alelnöke az MTI-nek kifejtette: örülnek annak, hogy az elmúlt 6,5 évben először fordul elő, hogy egymást követő két hónapban emelkedett az építőipari termelés értéke valamennyi építmény főcsoportnál.
Kétségtelen, hogy alacsony bázishoz történik a viszonyítás, de óvatosan kell kezelni, hogy ezt a növekedést tartós folyamatnak lehet-e tekinteni, mert a megkötött új szerződések, és a szerződésállomány volumenének alakulása kedvezőtlen képet mutat. 2013 áprilisában a megkötött új szerződések volumene 13 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, ez minden főcsoportnál alacsonyabb - mondta.
Koji László rámutatott, hogy az építőipari vállalkozások 2013. április végi szerződésállományának teljes volumene 13,5 százalékkal meghaladja az előző évit, de tapasztalok szerint a megkötött szerződések 10-15 százaléka nem teljesül. Az ÉVOSZ arra számít, hogy 2013 első felében összességében a tavalyi szinten alakul az építőipar teljesítménye. Ezt a becslést a KSH-adatai nem támasztják ugyan alá, mert az év első négy hónapjában 6,6 százalékos bővülésről adtak számot.
A szövetség gyengébb prognózisa abból adódik, hogy a tagvállalatok többsége az épületek építése, a szerkezetépítés, a magasépítés területén tevékenykednek, többnyire mikro- és kisvállalkozások, és ők a hétköznapok gyakorlatában még nem érzékelnek javulást - mondta Koji László.
Árokszállási Zoltán, az Erste elemzője szerint kedvező képet mutat az építőipari teljesítmény az áprilisi adatok alapján, mivel a havi, 1,4 százalékos bővülés is érdeminek mondható. A jobb teljesítmény egyrészt annak köszönhető, hogy márciusban még rossz volt az időjárás, míg áprilisra már elindultak a beruházások, másrészt mert - főként az állami megrendelések miatt - nőtt az út- és a vasútépítés, valamint az épületek szerkezetépítése.
A szakértő az MTI-nek elmondta: bár az új szerződések volumene éves összevetésben csökkent áprilisban, a teljes szerződésállomány meghaladja az egy évvel korábbit. Árokszállási Zoltán kiemelte: az eddigi adatok alapján idén pluszba kerülhet az építőipari teljesítmény volumene, amire 2005 óta nem volt példa.