2013. május. 23. 14:29 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 23. 14:33 Vállalkozás

Adóváltozások: másképp kell kitölteni a bevallást

A vállalatok számára a május vége nem csupán az éves társaságiadó-bevallás benyújtásának határidejét jelenti, hiszen többek között az iparűzési adó, az innovációs járulék, és a hitelintézeti járadék bevallásának határideje is egyben, ráadásul több, adózási szempontból fontos döntés meghozatalának ekkor jön el az ideje - közölte a Deloitte Zrt. tanácsadó cég.

Néhány új, a most benyújtandó 2012-es bevallásban először alkalmazandó módosításra érdemes külön figyelmet fordítani - írta közleményében a Deloitte. 

Ilyen, figyelmet érdemlő tény például a társasági adó kiszámításánál, hogy módosult az elhatárolt veszteség felhasználhatósága. Ennek értelmében az elhatárolt veszteség nélkül számított pozitív adóalap 50 százalékáig lehet az elhatárolt veszteséget az adott évben felhasználni.

A maradék veszteség értelemszerűen továbbvihető következő évekre. Emellett módosult a veszteség továbbvihetőségének a lehetősége is azokban az esetekben, amikor átalakulás vagy tulajdonosváltozás során az adózóban közvetve vagy közvetlenül többségi befolyást szerez (rendelkezik) egy tag. Ilyen esetekben további feltételeknek kell megfelelni, hogy a korábbi évek elhatárolt veszteségét (ideértve a jogelőd veszteségét is) az adózó felhasználhassa.

A transzferár-dokumentációs kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan további új szabályokat vezetett be a törvényhozó, amelyeket már 2011-re is figyelembe vehettek az adózók, így a vállalatok az alacsony hozzáadott értékű, csoporton belüli szolgáltatásokra korlátozott nyilvántartási kötelezettséget alkalmazhatnak, az olyan szerződés szerinti teljesítések esetén pedig, amelyek a szokásos piaci áron az 50 millió forintot nem haladják meg, mentesülhetnek a nyilvántartási kötelezettség alól.

Mindezt azért is fontos kiemelni, mert sok vállalkozás hajlamos megfeledkezni arról, hogy a társaságiadó-bevallás benyújtásának napja egyúttal a kötelező transzferár-dokumentáció elkészítésének legkésőbbi határideje is egyben.

Az iparűzési adó alap megállapításának szabályai 2013-tól jelentősen megváltoztak: az eladott áruk beszerzési értéke és közvetített szolgáltatások értéke sávos rendszerben, összeghatártól függően korlátozottan levonható; továbbá kapcsolt vállalkozások adóalapját bizonyos esetben összevontan, konszolidáltan kell megállapítani.

Ugyan az új szabályokat a 2012-es adókötelezettség bevallása során még nem kell alkalmazni, azonban a 2012-es évre benyújtandó bevalláson az adóelőlegek megállapításánál már figyelembe kell venni őket. Ez azt jelenti, hogy az előleg összegét a 2012-es adatok, de a 2013-as változások alapján kell meghatározni.