2013. április. 24. 15:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 24. 15:49 Vállalkozás

Munkahelyteremtés: tízmilliárdos támogatás, húszmilliárdos igény

Több mint kétszeres a túljelentkezés a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kiírt 10 milliárd forintos munkahelyteremtő pályázatra, összesen 21,8 milliárd forintos támogatásra érkezett igény.

A vissza nem térítendő támogatásból új gépeket, műszaki eszközöket, technológiákat szerezhetnek be a nyertesek, miközben új munkahelyek teremtését vállalják. A kiírásra csaknem 1700 kkv adott be pályázatot, amelyek 10 600 új munkahelyet hoznának létre - mondta Czomba Sándor szakállamtitkár. A legtöbb pályázat a legnehezebb helyzetben lévő térségekből, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyéből érkeztek. A pályázatokat május végéig bírálják el, a nyerteseknek november végéig kell megvalósítaniuk a vállalt fejlesztéseket - írja a Privátbankár.

A tárca 2011-ben 5 milliárd, majd tavaly és az idén is 10 milliárd forintos kerettel írt ki pályázatot munkahelyteremtő beruházások támogatására. Tavaly 750 támogatási igény érkezett be, idén ennek már több mint kétszerese. Egy évvel ezelőtt tízmilliárd forintos keretre 10,4 milliárdos igény érkezett. Végül összesen 7,3 milliárd forintot fizettek ki, mert voltak olyan pályázatok, amelyek támogatását kockázatosnak ítélték.  

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.