2013. március. 22. 15:32 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 22. 15:31 Vállalkozás

Mérföldkő a pénztárgép projektben – mi lesz ezután?

Mérföldkőhöz érkezett a pénztárgépek NAV kompatibilissé tételének folyamat, a minisztériumi rendelet előírásainak nagy része ugyanis március 20-án lépett életbe. Ezek a rendelkezések az edigiektől eltérően elsősorban az adózókat érintik. Hogyan tovább?

A pénztárgép projekt eddigi szakasz jórészt az adóhivatalra rótt tennivalókat, a most, március 20-án életbe lépett szabályok azonban már az adózók széles tömegét érinti, tekintve, hogy az NGM-rendelet előírásainak zöme ekkor lépett hatályba. A helyzet ennek ellenére vagy épp e miatt meglehetősen bonyolult és zavaros, ezért az Adózóna áttekintette, hogy hogy az érdemi változások bekövetkezésének milyen feltételei vannak, s mi ezeknek a tényleges, illetve várható időbeni lefutása – legalábbis ez idő szerint.

Március 20-ával egyidejűleg a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet is jórészt sutba került. Hatályban maradtak viszont a PM-rendeletnek azon rendelkezései, amelyek az Áfa tv. által nevesített bizonylatok adóigazgatási azonosítására vonatkozó követelményeit szabályozzák, függetlenül attól, hogy a bizonylatok megjelenési formája, előállítási módja milyen.

Azok az idén március 20-át megelőzően engedélyezett pénztárgépek, amelyek nem felelnek meg az NGM-rendelet által támasztott követelményeknek, és elektronikus naplóval sem rendelkeznek, legfeljebb ez év június 30-áig üzemeltethetők, míg azok, amelyek egyedül abban térnek el az előzőektől, hogy elektronikus naplójuk is van, legfeljebb ez év végéig. Az elsőként említett kör számára további megkötést jelent az a jogszabályi előírás, miszerint a NAV-nak március 10-éig közzé kellett volna tennie internetes honlapján a 2013. június 30-áig használható pénztárgépek típusmegnevezését és engedélyszámát. Ahogy ez a megfogalmazásból már sejthető, erre egyelőre még nem került sor. A legutolsó információk szerint a közzététel mintegy egy hónapos csúszást szenved.

További részleteket itt lehet olvasni.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.