2013. március. 06. 16:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 06. 15:58 Vállalkozás

Kínai pénzből gyárthatnak gumilisztet Hevesben

A tervek szerint 10 milliárd forint beruházással édesítőszert, illetve mikro elasztikus gumilisztet, azaz gumiőrleményt gyártó üzemek létesülnek a Heves megyei Bélapátfalván, a város ipari parkjában - jelentette be szerdán Bélapátfalván a megye kormánymegbízottja, a térség gazdasági fejlesztéséért felelős miniszteri biztos.

A közvetlenül 150, közvetve pedig további 100 munkahelyet teremtő fejlesztéseket Heves megyei, illetve helyi vállalkozások valósítják meg kínai, illetve az Eximbank által folyósított hitelből - közölte Horváth László, aki a körzet országgyűlési képviselője is egyben (Fidesz-KDNP).

Az üzemek létrehozása az év második felében kezdődhet meg és várhatóan kétéves munkálatokat követően indulhat el a termelés - tette hozzá. A tervezett projekt egy nagyobb, a megyét érintő átfogó fejlesztés része, amelyhez jelentősebb kínai forrást tudnak megmozgatni.

Horváth László elmondta azt is, hogy ugyanakkor a két üzem közvetlen irányítói magyar vállalkozások lesznek, amelyek figyelembe veszik a helyi érdekeket. A termékekről azt mondta, hogy az édesítőszer, az eritrirol, egy 100 százalékban természetes, kukoricaszirupból előállított cukoralkohol, amely cukorhelyettesítőként használható.

A mikro elasztikus gumiliszt egy magyar szabadalom alapján készülő finom gumiőrlemény, amely festékek adalékanyagaként szolgál. Vas és acélszerkezetek, illetve tengerjáró hajók korrózióvédelmére használható kiváltva a jóval drágább kaucsuk alapú festékeket - magyarázta Horváth László. Mindkét üzem környezetbarát módon, zárt rendszerben működik majd, és mindkét termékre kereslet mutatkozik európai és Európán kívüli exportpiacokon - fűzte hozzá.

A politikus a továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a munkahelyteremtés érdekében, a kormány döntése alapján, úgynevezett szabad vállalkozási zónák jöhetnek létre a leghátrányosabb helyzetű térségekben. Első körben a 47 leghátrányosabb helyzetű térségben élhetnek a vállalkozások a zónák nyújtotta adó- és munkahelyteremtést támogató kedvezményekkel; Heves megyében ez a Pétervásárai, illetve a hevesi térséget érinti.

Horváth László jelezte, javaslatot tett arra, hogy a bélapátfalvai térséget is vegyék fel a kedvezményezettek sorába, a kormány pedig elfogadta a javaslatát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.