Otthon terjeszkedik a görög Aegean légitársaság
Az Aegean Airlines görög légitársaság 72 millió euróért megvásárolja riválisát, az Olympic Air céget a tulajdonos Marfin befektetői csoporttól.
A megállapodás szerint az Olympic Air az Aegean leányvállalata lesz, mindketten megtartják nevüket és logóikat, miként a légiflottát és alkalmazottjaikat. A hétfői bejelentésre csaknem két évvel azután került sor, hogy az Európai Bizottság nem engedélyezte a két vezető görög légitársaság egyesülését. Brüsszel akkor ezt azzal indokolta, hogy az egyesüléssel létrejövő cég monopolhelyzetbe kerülhet a görög légiközlekedésben. Az ügyletre még rá kell bólintaniuk az illetékes hatóságoknak.
Az Aegean flottája 29 repülőgépből áll, 19 belföldi és 51 külföldi járattal. Az Olympic 38 belföldi és kilenc nemzetközi járatot üzemeltet, 21 repülőgéppel.
A görög állam 2009 márciusában adta el a Marfin befektetői csoportnak (MIG) az Olympic Airlines légitársaságot. Az eladási ár 177,2 millió euró volt. Az újonnan privatizált légitársaság 2009 október elején kezdte meg működését új formában, Olympic Air néven.