2012. október. 11. 11:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 11. 11:28 Vállalkozás

Jön a balatoni expressz komp?

Újabb fordulóhoz érkezett a jó ideje napirenden lévő második balatoni komp projekt, a várható üzemeltető bahart vezére szerint hamarosan történik is valami, jelesül elkészül a megvalósíthatósági tanulmány. A tervek szerint expressz kompok közlekednének Fonyód és Badacsony között, amelyek kétszer gyorsabbak lennének a jelenleg üzemelő szántódi járatoknál.

Nem mai ötlet
A második balatoni kompjárat megvalósításának első tervei még a ´90- es évek elejére nyúlnak vissza, amikor a Révfülöp–Balatonboglár útvonalat szemelték ki a célra. Lakossági tiltakozás miatt később Pálkövéhez helyezték át a tervezett útvonalat, de újabb lakossági tiltakozás miatt végül azt is elvetették. Ezután kezdtek foglalkozni a Badacsony és Fonyód közötti komp megvalósításának ötletével. 2006 márciusában még kísérleti járatot is indítottak. Akkor Horváth Gyula azt nyilatkozta, 2009-től már rendesen közlekednek a gyorskompok.

Hamarosan elkészül a megvalósíthatósági tanulmány a második balatoni kompról – tudta meg a napló-online.hu Horváth Gyulától, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatójától. A mostani elképzelések szerint a gyorskomp 20 perc alatt megtenné a Badacsony és Fonyód közötti távot.

A beruházás költségét jelenleg mintegy nyolcmilliárd forintra becsülik. A pénzből meglévő kikötők, utak átalakítását, hajók beszerzését, valamint a járulékos infrastruktura kiépítését finanszíroznák. Az 5,5 kilométeres távot az új kompjárat 20 perc alatt tenné meg, így legalább kétszer olyan gyors lenne, mint a jelenlegi kompok.

A 60–65 méter hosszú komphajókon 48– 50 autónak és az egyéb terheléstől függően 350–1000 utasnak lenne hely. A kompokra terelnék azt az évi 100–120 ezer utast, aki jelenleg személyhajókon közlekedik. A becslések szerint a szántódi rév gépjárműforgalmának 20– 25 százaléka is átterelődne az új kompra, és hasonló mennyiségű új igényben is bíznak.

Korábban a két település vezetői mellett a terv fő támogatója volt Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) előző elnöke. A most megjelent Nemzeti Hajózási Stratégia tervezete is szükséges fejlesztésként számol a komppal. A megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után kezdődik a kiértékelés és a lakossági fórumok szervezése az érintett térségben. Amennyiben minden rendben megy, utána egy újabb pályázat következhet a projekt konkrét megvalósítására.

A Bahart további fejlesztésként két „gyorshajót” állítani üzembe már a következő szezonban. A 24– 25 személyes járművek akár 50–60 kilométeres sebességgel is képesek közlekedni, de a vezérigazgató mégsem tart attól, hogy balatoni megjelenésük felháborodást keltene. "Gyorshajók ma is közlekednek a tavon, ez önmagában nem okozhat problémát. A kérdés az, hol és hogyan használják ezeket. Azt javasoltuk a nemzeti hajózási stratégia készítőinek, hogy az állam hirdessen koncessziót a gyorsjáratú balatoni hajókra, és szigorú feltételrendszerrel egy vállalkozás kaphassa meg ezt a jogot, így be lehetne tartatni az ésszerű szabályokat" – állítja Horváth Gyula.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.