2012. október. 01. 10:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 01. 15:21 Vállalkozás

Népszabadság: kínaiak miatt írhatták át az útdíjtendert

Az elektronikus útdíjrendszer kialakítására kiírt tender határidejét állítólag azért módosíthatták kétszer is nem sokkal a megjelenése után, hogy a lehetséges kínai pályázó is elindulhasson a pályázaton - írta a Népszabadság, amely szerint az előző, október elsejei határidő egybeesik egy kínai ünnep időpontjával.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szeptember 25-én olyan tendert jelentetett meg az e-útdíj projekt megvalósítására, ami minden lehetséges pályázónak kényelmetlen, de a kínaiakat szinte kizárja a versenyből - írta a Népszabadság. Az ázsiai országban ugyanis a lap szerint az október 1-jén kezdődő héten a népköztársaság 1949-es kikiáltásának évfordulóját ünneplik.

Így az Európában pozícióit erősítő elektronikai cég, a Huawei képviselőinek éppen országuk egyik legfontosabb nemzeti ünnepén kellene az ÁAK Váci úti irodaházában megjelenniük és leadniuk jelentkezésüket, igazolni részvételi alkalmasságukat - írta a Népszabadság. Az újságnak a Huaweinél azt mondták, a társaság stratégiája nem változott az útdíjtenderrel kapcsolatban, és nem tudnak arról, hogy a beadási határidőt miattuk módosították volna.

A tender iránt érdeklődők egyébként egy hét haladékot kaptak, az eredeti, október 1-i határidőt kétszer is, először október 3-ra, majd október 8-ra módosították - tette hozzá a lap.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.