2012. szeptember. 07. 09:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 07. 18:18 Vállalkozás

A Közgép konzorciuma nem viseli a vereséget

Megtámadta az M43-as sztrádaberuházás tenderének eredményét a Közgépet is a konzorciumi tagjai között tudó pályázó, az Euroaszfalt Kft. – írja pénteki lapszámában a Népszabadság.

Két héttel ezelőtt adott hírt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. arról, hogy a Duna Aszfalt Kft. építheti meg az M43-as autópálya Makó és a nagylaki országhatár közötti 23,1 kilométeres szakaszát.

A projektről így lecsúszott az Euroaszfalt vezette EKMS-M43 Konzorcium, amelynek tagjai között volt a Közgép Zrt., a Magyar Aszfalt Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. is.

A Népszabadság értesülése szerint a Közgép konzorciumi partnere, az Euroaszfalt Kft. megtámadta a Duna Aszfalt Kft. tendergyőzelmét. A lap felidézi, hogy a Simicska Lajos-féle Közgép nagyjából félszáz beruházást nyert már, az M43-as azon kevesek közé tartozik, amelyben nem őket hirdették ki győztesként. (A másik vesztes pályázat a 68-as főút Marcali elkerülő szakaszának építésére kiírt tender, amelyen érvénytelen volt a Közgép pályázata.)

A vesztes konzorcium a szerződéskötésre kijelölt szeptember 5-e előtt beadta keresetét, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az Euroaszfalt pontosan mire hivatkozva ment neki a Duna csapatának – írja a napilap.

Az ügyről további részleteket olvashat az eheti HVG-ben, valamint regisztrált felhasználóink az interneten is.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.