2012. augusztus. 29. 05:31 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 29. 08:16 Vállalkozás

Tranzakciós adó: bezárnak egy céges kiskaput

Az eredeti tervvel szemben havonta – egy szerződés alapján – nem ötmillió, hanem csak másfél millió forintnyi készpénzforgalmat bonyolíthatnak egymással januártól a vállalkozások: július 10-én ugyanis egy erről szóló módosító javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek – írja a szerdai Világgazdaság.

Az előterjesztők gondoltak az esetleges visszaélések, kiskapuk megelőzésére is: a jogszabály ugyanis előírja, hogy ha az érintett felek bizonyíthatóan csak azért kötöttek több szerződést, hogy ezáltal – felosztva az összeget – kikerüljenek a korlátozás alól, a megállapodásukat változatlanul egy szerződésnek kell tekinteni.

A büntetés összege pedig nem csekély a javaslat szerint: a szabályokat be nem tartó adózóknak a másfél millió forint feletti rész húsz százalékát kellene bírságként leróniuk.

A kormány a tranzakciós adóból származó bevétel emelkedését is várja a szigorúbb szabályozástól. Becslések szerint a cégek 42 ezer milliárd forintnyi készpénzforgalmat bonyolítanak egymás között Magyarországon – olvasható a Világgazdaságban.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.