Vállalkozás MTI 2012. augusztus. 01. 09:28

Bár csökkent a nyeresége, a BMW bizakodó

A BMW nettó nyeresége a második negyedévben éves összevetésben 28 százalékkal 1,28 milliárd euróra csökkent - közölte szerdán a müncheni központú autógyár.

Az árbevétel 7,3 százalékkal 19,2 milliárd euróra emelkedett, ezzel rekordot ért el. A konszern összesen 475 ezer gépkocsit értékesített a BMW, a Mini és a Rolls-Royce márkákból, 5,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A negyedéves eredmény csökkenése a fejlesztési és a bér- és bérjellegű költségek emelkedésének tudható be, de szerepet játszott az is, hogy a múlt év második negyedében egy egyszeri tétel számottevően javította a cég pénzügyi eredményét.

AP / Matthias Schrader

Az év egészét tekintve a BMW bizakodó, a mérlegbeszámoló szerint a tavalyinál nagyobb nyereségre számít, noha az európai gazdasági válság jelentős bizonytalansági tényező és nagyon erős a konkurencia árversenye is.

Bizakodásra ad okot, hogy az árbevétel-arányos eredmény 11,6 százalék volt a második negyedévben, ami az iparágban nagyon jó érték. Korábban 11,6 százalékos árbevétel-arányos eredményt jelentett az Audi is, a Daimleré viszont csak 8,6 százalék volt.

 

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.