A hiperek a vegyiárupiacot is lenyelik
Közel 310 milliárd forint a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok éves piaca. Idén az első négy hónapban a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok bolti forgalma értékben 2 százalékkal emelkedett, mennyiségben 2 százalékkal csökkent.
Háztartási vegyiárukból és kozmetikumokból a kiskereskedelem forgalma értékben 2 százalékkal emelkedett idén január-április során, a múlt évi hasonló időszakhoz viszonyítva. A mennyiség alapján 2 százalék csökkenést regisztrált a Nielsen négyhónapos összehasonlításban.
"A hazai kiskereskedelem 3-7 százalékkal nagyobb bevételt ért el a legkeresettebb tíz vegyiáru kategória közül, egyik január-áprilisi periódusról a másikra a következőkből: pelenka, öblítő, papír zsebkendő, mosogatószer, fogkrém és tusfürdő" – állapítja meg Melisek Eszter, a Nielsen úgyfélkapcsolati igazgatója. Átlag felett nőtt a főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna, a drogéria, valamint az 50 négyzetméteres és kisebb üzletek forgalma.
A Nielsen által mért 60 vegyi termékcsoport kiskereskedelmi eladásából a legnagyobb arány továbbra is hipermarketekre jut. Piaci részesedésük értékalapon azonban 38 százalékról 36-ra csökkent a legutóbbi négy hónap során, múlt év január-áprilishoz viszonyítva. Ezzel szemben a 401-2500 négyzetméteres üzletek mutatója 17-ről 19 százalékra nőtt. Ebben a csatornában különösen sok fogyasztó szerzi be a mosószert, toalett papírt, papírzsebkendőt és mosogatószert.
A drogéria piaci részesedése értékalapon stabilan 27 százalék. A hipermarket szegmensben kiemelkedő, 34-44 százalékos piaci részesedést ért el többek között a pelenka, dezodor és fogkrém, a legutóbbi négy hónap alatt.