Új magyar nagyvállalat lépett az élelmiszerpiacra
Az új vállalkozás 85 millió forint alaptőkével jött létre és félmilliárdos árbevétellel kalkulál.
A MIKSZ-et fokozott belföldi jelenléttel is erősítik: ebben az évben összesen négy gasztrofesztivál keretében népszerűsítik a magyar termelőket és termékeiket: június első hétvégéjén a Várban rendezik meg a Budavári Libamájfesztivált, októberben a Hal- és Vadünnepet, novemberben a negyedik Kézműves Magyar Ízek Vásárt, decemberben pedig az újdonságnak számító Pezsgő és Kaviár Fesztivált.
Új élelmiszer-ipari vállalat alakult Magyarországon Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt. (MIKSZ) néven. A 85 millió forint alaptőkével bejegyzett új társaság célja, hogy folytassa a Kézműves Magyar Ízek által elindított kezdeményezést és további eszközöket, forrásokat biztosítson a magyar termékek népszerűsítéséhez. A félmilliárdos árbevétellel kalkuláló, májusban alapított cég egyik tulajdonosa a már három sikeres gasztrofesztivált maga mögött tudó Kézműves Magyar Ízek Kft., a másik pedig Varga Mihály, a 30 éves KÉSZ csoport tulajdonosa.
A magyar alapélelmiszer-piac megközelítőleg 550 milliárd forintot tesz ki, ennek azonban csak töredéke magyar termék. A Kézműves Magyar Ízek Kft. a magyar termékek és termelők népszerűsítése céljából 2010 októberében kezdte el szervezni a Kézműves Magyar Ízek Vásár sorozatot. Az eddigi három vásár alatt összesen 150 kiállító mutathatta meg termékeit a mintegy 45 ezer vendégnek, akik eddig közel 300 millió forint értékben költöttek a vásárokon. Az összeg teljes egészében a kiállító magyar termelőket gazdagította. 2011-ben pedig megnyílt a Kézműves Magyar Ízek Márkabolt és Nagykereskedelem is a budai Szőlőkert utcában, ahol mintegy 12 tonnás állandó raktárkészlettel várják a magyar ízekre vágyókat.
A MIKSZ már nemcsak kézműves termékekkel foglalkozik, hanem a minőségi magyar élelmiszerrel. Cél, hogy a kézműves termékek mellett a minőségi, nagy mennyiségben termelhető, így országosan és nemzetközileg is teríthető magyar élelmiszert is népszerűsítse. A MIKSZ hosszú távú célja egy, a magyar termékekre támaszkodó élelmiszerlánc kialakítása, ahol csak minőségi magyar élelmiszer kapható.
A nettó félmilliárd árbevétellel kalkuláló új élelmiszer-ipari vállalat intenzív piaci tevékenységet is tervez: kis- és nagykereskedelem üzemeltetése mellett, aktívan kíván foglalkozni a magyar élelmiszerek szomszédos országokba való exportjával, gasztronómiai fesztiválok szervezésével, catering szolgáltatással és saját referencia-éttermek működtetésével.
Pap Krisztián, a cég vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy már most komoly és folyamatos az érdeklődés a teljes termékportfólió iránt Oroszországból, Amerikából, Kanadából, Csehországból, Dubaiból, Ukrajnából, valamint Romániából.
A MIKSZ ősszel nyitja meg az első vidéki Kézműves Magyar Ízek boltját Szegeden, amelyet további üzletek követnek még ebben az évben.