2012. május. 16. 13:27 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. május. 16. 13:12 Vállalkozás

Magánklinkába szállt be a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) tőkebefektetőként 120 millió forinttal segítette egy egészségturisztikai szempontból is jelentős beruházás, a Fabian Anti-Aging Clinic megvalósulását.

Az alap összesen 120 millió forint összegű befektetéssel segítette egy magán-egészségügyi, s egyben egészségturisztikai projekt, a Fabian Anti-Aging Clinic megvalósítását. A befektetés révénidén márciusában 40,48 százalékos kisebbségi üzletrészt szerzett az SZTA a Fabian Anti-Aging Clinic Kft-ben. A kft. jelenleg 333,9 millió forint teljes költségvetésű projektet valósít meg, amihez a társaság 94,1 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást is felhasználhatott.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alapot kezelő társaság szakemberei a júniusi indulás óta több mint 150 céget mértek fel, ennek csupán mintegy fele volt érdemes arra, hogy az első körön túl további egyeztetések kezdődjenek. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt 14 milliárd forintos alapból 2015 végéig 120-150 projekt lebonyolítását célozza meg a száz százalékosan állami tulajdonban álló társaság.

A Fabian Anti-Aging Clinic magánklinika, amely a napokban kezdte meg hivatalosan is a működését a magán-egészségügyi szolgáltatások új szakágát, az anti-aging medicinát vezeti be Magyarországon. Az anti-aging medicina olyan, az orvostudományra és orvosi technológiára alapuló multidiszciplináris orvosi szakág, amely a korral kialakuló funkciózavarok, hiányállapotok és betegségek korai megelőzésére, diagnosztikájára és kezelésére irányul.

„A magyar turizmusfejlesztési stratégia és az Új Széchenyi Terv egyik kiemelt célja, hogy kialakítsa a Gyógyító Magyarország turisztikai arculatot. A Fabian Anti-Aging Clinic pedig, mint magas szolgáltatási színvonalat és új szolgáltatási kört biztosító, külföldi pácienseket is hazánkba vonzó egészségügyi szolgáltató hatékonyan erősíti ezt a fejlesztési célt” – mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságnak elnöke.

A Fabian Anti-Aging Clinic Kft.-t eredetileg E-Mixmed Kutató, Fejlesztő és Szolgáltat Kft. néven 2003. júniusában családtagjaival alapította egyik jelenlegi tulajdonosa, Fábián Emília összesen 3 millió forint jegyzett tőkével és műszaki kutatás-fejlesztés főtevékenységgel – derül ki az Opten cégnyilvántartó adataiból. A társaságba idén március második felében szállt be az SZTA, a főtevékenység nem sokkal ezt követően lett szakorvosi járóbeteg-ellátás, a jegyzett tőke pedig 82 millió forintra nőtt.

A társaság 2008 és 2010 között folyamatosan nyereséges volt, a 20 és 30 millió forint közé eső árbevétel nyomán 3,7-9,0 millió forint adózott eredményt értek el.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alapot kezelő társaság szakemberei a júniusi indulás óta több mint 150 céget mértek fel, ennek csupán mintegy fele volt érdemes arra, hogy az első körön túl további egyeztetések kezdődjenek. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt 14 milliárd forintos alapból 2015 végéig 120-150 projekt lebonyolítását célozza meg a száz százalékosan állami tulajdonban álló társaság.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.