Vállalkozás MTI 2012. március. 21. 08:32

Csúszik az állami mobilszolgató megalapítása

Az új, negyedik mobilszolgáltató várhatóan a napokban alakul meg itthon azután, hogy a Gazdasági Versenyhivatal megvizsgálta az ide kapcsolódó közös vállalat alapítását. Az MTI információi szerint ez a vizsgálat még egy-két napot vesz igénybe, ezután az új cég megalapítását sajtótájékoztatón jelentik majd be.

Korábbi információk szerint kedden kellett volna megalakulnia a negyedik mobiltelefon-társaságnak, a nyertes a frekvenciapályázatot lezáró határozat szerint a konzorciumi tagoknak - Magyar Posta Zrt., MFB Invest Zrt., MVM Zrt. - a jogerőre emelkedéstől számított tíz napon belül kell megalapítaniuk ugyanis az új céget.

Az MTI információ szerint az MFB Invest csak mint pénzügyi befektető vesz részt az új cégben, megfelelő hozam reményében.

A Napi Gazdaság kedden azt írta, hogy a jogerőre emelkedéstől számított 15 napon belül a pályázatok valamennyi nyertesének be kell fizetnie a frekvenciadíjat, a Vodafone-nak 15,6, a Telenornak 7,3, a T-Mobile-nak 10,9 milliárd forintot, az új cégnek pedig 10 milliárd forintot.

Az új társaságról részletek egyelőre nem ismertek, ezeket a Magyar Posta korábbi közlése alapján a megalakulás után hozzák nyilvánosságra. Szakemberek szerint az MVM hálózatának apportálásával az új társaság még nem tudja megkezdeni a szolgáltatást, ahhoz elengedhetetlenek ugyanis a bázisállomások.

Fazekas István

Piaci vélemények szerint az sem kizárt, hogy egy beszállítóval sikerül olyan megállapodást kötni, hogy az induláshoz szükséges beruházási összeget csak később kelljen kifizetnie az új társaságnak.

Az MTI által megkérdezett szakértők szerint egy új mobilszolgáltató nullszaldós napi üzemi szintű működtetéséhez legalább 200-300 ezer előfizető kell, nem számítva a befektetés és beruházás megtérülését. Ahhoz pedig, hogy saját hálózata legyen, legkevesebb 50 milliárd forintot kell befektetnie.