2011. december. 08. 12:19 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 08. 12:17 Vállalkozás

Accenture: a válság inkább szélesedik

A válság kirobbanása után először a legkontrollálhatóbb oldalt nézték a cégek, s a költségek csökkentését tűzték ki célul, az elhúzódó válság miatt azonban a kivárás átcsapott pesszimizmusba, leépítésekbe, cégrészek eladásába, illetve azok a cégek, amelyek kevésbé voltak felkészülve, csődbe mentek - vázolta fel a válság kiteljesedését az Accenture tanácsadó cég sajtótájékoztatóján.

Nem volt megalapozott az a várakozás, hogy 2011-ben kilábal a gazdaság a válságból, amely nemhogy elmúlna, hanem szélesedik - fejtette ki Bacsó Tibor, a vezetési tanácsadással, technológiai szolgáltatásokkal foglalkozó Accenture magyarországi ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette, ebben a helyzetben nemcsak a kormányoknak, hanem a vállalatoknak is fontos szerep jut a válságból való kitörésben, s ezért is lényeges, hogy milyen lépéseket tesznek a növekedés érdekében. 

Az ügyvezető elmondta, hogy a válság kirobbanása után először a legkontrollálhatóbb oldalt nézték a cégek, s a költségek csökkentését tűzték ki célul. Leállították például a beruházásokat, a beszerzések jó részét, és vártak. Az elhúzódó válság miatt azonban a kivárás átcsapott pesszimizmusba, leépítésekbe, cégrészek eladásába, illetve azok a cégek, amelyek kevésbé voltak felkészülve, csődbe mentek. Az ügyvezető elmondta, azoknak a cégeknek, amelyek még működnek, a túlélés mellett meg kell találniuk a növekedési lehetőségeket is ahhoz, hogy továbbra is fennmaradhassanak. 

Bacsó Tibor, a magyar gazdaság jövőjéről elmondta, nagy a bizonytalanság. Ugyanakkor hivatalból optimista, bízik abban, hogy a "hajunknál fogva ki tudjuk magunkat húzni" a válságból, mert külső segítségre már nemigen számíthatunk. 

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.