Vállalkozás hvg.hu 2011. augusztus. 12. 17:35

Kincstári optimizmus a női vállalkozók körében

A külföldi női vállalkozók többsége úgy tartja, cége jó eséllyel növekszik majd a következő két évben. Ám ennek érdekében nem kívánják növelni az áraikat, inkább igyekeznek elkerülni, legalábbis minimalizálni a kockázatokat.

Ötből négy üzletasszony várja vállalkozása jelentősebb felfutását vagy legalább mérsékelt szintű növekedését 2013-ig – derül ki a PNC Financial Services Group legfrissebb felméréséből, amelynek során 700 női vállalkozót kérdeztek meg szerte Európában. A válaszadók nyolc százaléka elégedett vállalkozása jelenlegi teljesítésével, mindössze egy százalék lépne kissé vissza és három százalék kalkulál a cég esetleges bezárásával a vizsgált időszakban. A legtöbb női cégtulajdonos a hosszabb távú „zsákmányszerzésre” rendezkedik be, míg hét százalékuk az értékesítésben reménykedik.

Sok nőnek kedvtelés az üzlet
sxc.hu

Az inc.com nemzetközi vállalkozói portálon idézett közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a megkérdezett 700 női vállalkozó hozzávetőleg 40 százaléka hajlandó némi plusz kockázatvállalásra a bővülés érdekében, de a többségük inkább a konzervatívabb, óvatos (esetleg kiegyensúlyozott) szemlélet mellett tör lándzsát.

A hölgyek több mint fele (56 százaléka) úgy véli, hogy vállalkozása fejlődésében az üzleti döntéshozatal megújítása komoly szerepet játszhat, a megmaradó 44 százalék viszont a korábban bevált módszerekben bízik, és nem változtatna eddigi eszközrendszerén. A válaszadók megközelítőleg egyharmada (62 százaléka) mindenekelőtt a saját ötleteiben, tapasztalatában és meglátásaiban bízik, így csak ritkán alkalmazna külső tanácsadót.

Arra a kérdésre, hogy miért fontos számukra a cégük, az üzletasszonyok 45 százaléka azt válaszolta: passzióból, kedvtelésből. S csupán kevesebb mint a negyedük viszi az üzletet pénzügyi motivációból, a minél magasabb profit reményében. Mint ahogy a tanácskérés, tanácsadás szempontjából is érdekes eredmény született: a szóra bírt vállalkozó hölgyek zöme (49 százaléka) elsősorban a férjéhez vagy élettársához fordul elsőként és vele konzultál, míg 40 százalékuk kéri ki külső szakértő véleményét, a fennmaradó részük bizonyos esetekben akár barátokkal, ismerősökkel is hajlandó konzultálni.

A felmérés júliusi készítésének idején a PNC Financial Services Group úgy ítélte meg a vélemények alapján, hogy a megkérdezett üzletasszonyokat nyomasztja a világgazdaság jelenlegi helyzete. Mindössze 15 százalékuk tervez a következő hat hónapban új munkatársat felvenni, miközben 72 százalékuk számol ugyanezen időtávon a költségek csökkentésével.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.