Lengyelországba költözött a magyar Suzuki-gyár?
Bővíti együttműködését a Fiat és a Suzuki – jelentette hivatalos honlapján a japán autógyártó.
Bővíti együttműködését a Fiat és a Suzuki – jelentette hivatalos honlapján a japán autógyártó. A két vállalat megállapodása értelmében 2013-tól az olasz cég 20 ezer 1.6-os dízelmotort szállít japán partnerének, amiket a tervek szerint Magyarországon szerelnek majd be a japán cég új modelljébe.
A Fiat már korábban is szállított a hazai Suzukinak: eddig a szintén Esztergomban gyártott SX4-esek kétliteres dízelmotorját biztosította a torinói cég. Magyarország mellett egyébként még Indiában gyárt dízelautókat a Suzuki, ott azonban a helyi igényeknek jobban megfelelő 1.3-as erőforrásokat építenek be a kocsikba.
A szerződés bővítéséről a vezető hírügynökségek többsége is beszámolt, s a legtöbb – a közlemények megfelelően – azt írta, hogy az új modelleket a magyar gyárban szereli majd össze a Suzuki. A The Wall Street Journal szerint azonban a Fiat motorokat a lengyelországi üzemben építik be az új Suzukikba. A lengyelországi összeszerelés szépséghibája, hogy a Suzukinak két gyára van Európában: egy Esztergomban, egy pedig Spanyolországban…