2011. február. 23. 12:18 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2011. február. 23. 12:25 Vállalkozás

Nyereséges az Accor - Idén osztalék is lehet

A Magyarországon a Novotel, a Sofitel, a Mercure és az Ibis márkáival jelen lévő csoport 2010-ben 3,6 milliárd eurós...

A Magyarországon a Novotel, a Sofitel, a Mercure és az Ibis márkáival jelen lévő csoport 2010-ben 3,6 milliárd eurós profitot ért el, míg egy évvel korábban még 282 milliós veszteség szerepelt ezen a soron. Az egyszeri tételek nélküli konszolidált árbevétel 8,4 százalékkal 5,95 milliárdra nőtt.

A szállodai árbevétel – ahogy azt már korábban az Ecoline hírül adta – az évközi változások figyelembe vétele nélkül 7,4 százalékkal 5,69 milliárdra bővült. A mai jelentésből kiderült az is, hogy a felső és a közép kategóriás hoteleknél 10,1, a gazdaságos szegmens az Egyesült Államok adatainak figyelembe vétele nélkül 11,1 százalékos növekedést mutatott. Az USA Motel 6 hoteleknél ez az adat 3,8 százalék volt.

A csoport a jelentés publikálásával együtt azt is jelezte, hogy a májusi közgyűlésnek részvényenként 62 centes osztalék kifizetésére tesz majd az igazgatóság javaslatot.

A 2011-es folyamatokat illetően a cég közölte: a tavalyi évben megkezdődött kedvező tendencia idén januárban is folytatódott.

Ecoline

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.