2011. január. 17. 14:59 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 17. 14:58 Vállalkozás

Jegyellenőr cég vezetőjét tartóztatták le

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adóigazgatási munkatársai ellenőrizték, nyomozói pedig őrizetbe vették azt a cégvezetőt, akinek cége alvállalkozóként jegyellenőröket foglalkoztatott, de adóbevallási és -fizetési kötelezettségét nem teljesítette. A cégvezetőt egyelőre 44 millió forintos adócsalással gyanúsítják.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának feljelentése alapján a NAV nyomozó szerve adócsalás miatt nyomozást rendelt el egy biztonsági szolgáltató céggel kapcsolatban - közölte a hivatal.

Az ellenőrzés elrendelésére a cég adóhatóságnál nyilvántartott adatainak ellentmondásai miatt került sor, a NAV informatikai rendszerei ugyanis jelezték, hogy a bejelentési és bevallási adatok nincsenek összhangban. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a vállalkozás 2010 márciusa és novembere között havonta átlagosan 143 bejelentett ellenőrt foglalkoztatott, ámde bevallási és befizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezzel több, mint 44 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. A cégvezető az adócsalásért öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

A január óta működő Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tetemes adócsalást gyakorlatilag „házon belül” felgöngyölítette, ugyanis adóigazgatási szakemberei és nyomozói együttműködve, egymás munkáját segítve és kiegészítve néhány napon belül eljutottak a cégvezető őrizetbe vételéig, akinek előzetes letartóztatását a bíróság el is rendelte.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.