2010. november. 09. 17:45 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2010. november. 09. 19:06 Vállalkozás

Nem kellett nyugtató - Szép számok a két magyar gyógyszercégtől

Richter: javuló kilátások Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Richter 19,45 milliárdos nettó nyereséget könyvelhetett...

Richter: javuló kilátások

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Richter 19,45 milliárdos nettó nyereséget könyvelhetett el 2010 harmadik negyedévében, ami az egy esztendővel korábbinak közel duplája, de az elemzői várakozásokat is majd 50 százalékkal haladja meg. A konszolidált árbevétel a július és szeptember közötti három hónapban 78,37 milliárd forint volt, bő negyedével több a 2010 hasonló időszakában elkönyveltnél, az üzemi eredmény pedig két és félszeresére, 22,90 milliárd forintra ugrott.

A vállalat az év első kilenc hónapjában Lengyelország és az Egyesült Államok kivételével valamennyi piacán növelni tudta forgalmát. Különösen jól teljesített a társaság a FÁK-régióban, ahol 40 százalékkal nőtt az értékesítés, igaz ebben egy egyszeri tétel is szerepet játszott: az oroszországi árbevételt nagyjából kéthavi forgalommal (40-45 millió dollárral) dobták meg azok az előszállítások, amelyekkel a 2010. szeptember 1-jével hatályba lépő (elsősorban a csomagolást és címkézést érintő) jogszabályi változásokra kívánt a társaság felkészülni.

Bár ez utóbbi tétel az üzleti év utolsó negyedében biztosan negatívan befolyásolja majd az oroszországi forgalmat, a sikeres első kilenc hónap után Bogsch Erik vezérigazgató így is javított a korábban adott egész éves prognózison. A mostani előrejelzés szerint a teljes üzleti évben az augusztusban várt 5 százaléknál nagyobb mértékben nőhet a forgalom, s ha nagy árfolyammozgások nem lesznek, akkor euróban 10 százalékos emelkedés sem elképzelhetetlen.

Az előző negyedévben adott prognózishoz képest javított várakozásain a Richter a magyar, a román és a FÁK-piacok esetében is. Itthon a korábban jelzett 5 százalékkal szemben most 7 százalékos gyarapodásra számítanak, míg Romániában a három hónapja jósolt 5-10 százalékos visszaesés helyett ugyanakkora mértékű növekedést remélnek. Az előszállítások miatt minden bizonnyal gyengébb utolsó negyedév ellenére is javultak a FÁK-régió kilátásai is: Oroszországban euróban, Ukrajnában és a többi volt szovjet utódállamban dollárban nőhet 20-25 százalékkal a forgalom 2010-ben.

Nem javított ugyanakkor előrejelzésein a többi uniós és az amerikai piacon a Richter. Az EU9-ben továbbra is 5-10 százalékos növekedést vár a társaság, míg a nyugat-európai államokban stagnálást, az Egyesült Államokban 25 százalékos visszaesést prognosztizál. Lengyelországban 5-10 százalékkal csökkenhet az értékesítés: a közép-európai térség legnagyobb államára augusztusban még csak 0-5 százalékos hanyatlást valószínűsítettek a Richternél.

Egis: Prognózis fölött

Ha a Richternél kisebb mértékben is, de lényegében minden soron a várakozások feletti utolsó negyedéves számokat tett közzé a keddi piaczárás után az Egis is. (A cég üzleti éve október 1-től szeptember 30-ig tart.) A csoport árbevétele 32,43 milliárd forintra rúgott a július és szeptember közötti három hónapban, ami 23 százalékkal magasabb a 2009 hasonló időszakában elértnél, miközben az üzemi eredmény közel négyszeresére, 4,13 milliárd forintra emelkedett, az adózott nyereség pedig több mint ötszörösére, 2,79 milliárd forintra ugrott.

Az Egis az év egészét tekintve is jól teljesített, a gyorsjelentés tanulsága szerint a csoport elérte a tárgyévre megfogalmazott üzleti célkitűzéseket. A vállalat árbevétele 2 százalékkal 118,92 milliárd forintra emelkedett (a harmadik negyedév végén épp ekkora mértékű növekedést prognosztizált a cégvezetés), míg az üzemi eredmény tizedével 15,51 milliárd forintra nőtt, a nettó profit pedig 22 százalékkal 16,78 milliárd forintra javult.

Az Egis a nyugati reláció kivételével összes fontosabb piacán növelni tudta értékesítését. Magyarországon a csoport árbevétele a 2008/2009-es üzleti év egészében 32,69 milliárd forintot tett ki, ami 4 százalékos bővülést jelent, s ez nagyjából megfelel a prognosztizált növekedési ütemnek (májusban 3, augusztusban 5 százalékos javulást várt a cég).

A FÁK-régióban ugyanakkor a korábban jelzettnél jóval nagyobb mértékű növekedésről számolhatott be a társaság. Oroszországban a várt 5-10 százalékos növekedéssel szemben a 132,03 millió dolláros tényadat 12 százalékkal haladja meg a tavalyit, míg Ukrajnában a remélt 8-10 százalékos gyarapodás helyett 30 százalékkal 19,79 millió dollárra ugrott az értékesítés. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a változó oroszországi szabályozás miatt az Egis esetében is egy egyszeri tétel javította a számokat ebben a régióban: a gyorsjelentésben a vállalat arról tájékoztatott, hogy az előszállítások miatti többletkészlet szeptember végén mintegy 2 millió dollárt tett ki.

Egy hajszállal jobban ment a régióban is az Egisnek, mint előzetesen remélték: térségünkben a gyógyszergyártó 175,97 millió dolláros árbevételt ért el, ez pedig 9 százalékkal magasabb az előző évinél. Nyugati gyógyszerexport a vártnak megfelelően 35, míg a hatóanyag kivitel (szintén az előzetesen jelzetteknek megfelelően) 25 százalékkal esett a kiemelkedően jó bázisról.

Ecoline