Lehet-e milliókhoz jutni piaci kamat alatt?
A Széchenyi kártya program keretében huszonötmilliós hitelhez nyolcvanmilliós forgalmat kell produkálnia egy cégnek, de még így is olcsóbban megússza, mintha banki kölcsönt venne fel.
Hét évvel ezelőtt még csak egymillió forint volt a hitelkeretünk, ma már 25, a forgalmunk pedig ötszöröse az akkorinak - mondta büszkén Gulyás Sándor, a munkaruhákat forgalmazó Dodo 2000 Kft. tulajdonosa hozzátéve a cég eredményeit a Széchenyi kártya programnak köszönheti. Kölcsön nélkül ugyanis - mint hangsúlyozta a tulajdonos - a cég nem tudott volna időben fizetni a beszállítóinak és ezáltal olyan kedvezményeket kialkudni, hogy jelentős versenyelőnyre tegyen szert.
Idén eddig összesen 7 ezer milliárd forintnyi folyószámla hitelt igényeltek a vállalkozók, amelyből 5 ezret már ki is fizettek. A kölcsönhöz nincs szükség ingatlanfedezetre, de a cég forgalmának el kell érnie a felvett összeg négyszeresét, így ahhoz, hogy egy vállalkozás kihasználhassa a Széchenyi kártya maximális, 25 millió forintos hitelkeretét 80 millió forintos bevételt kell produkálnia éves szinten, mondta Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója. A szigorú feltételeket azzal magyarázza, ez nem egy kisvállalkozókat mentő hitel, nem vissza nem térítendő támogatás. Ehelyett a cégek talpon maradását hivatott könnyíteni, egyebek között azzal, hogy a kamat még sosem volt magasabb 10 százaléknál, vagyis a szokásos piaci érték alatti.
Hasonló nagyságú kamata van az egy hónapja - szintén a program keretében - bevezetett forgóeszközhitelnek is, amelyet négy hét alatt 100-an igényeltek, a kérelmek elbírálása már folyamatban van - mondta a vezérigazgató. A szeptmberben piacra dobott beruházási hitellel, önerő nélkül, 10 év alatt akár 50 millió forinthoz is juthatnak a cégek, de ehhez egy 1,5-2 éves egyszerűsített üzleti tervet kell készíteniük. A hitel visszafizetésekor 8.5 százalékos kamatot számítanak fel.
Ritkán, de megesik, hogy visszautasítják a hitelkérelmet, amiatt, hogy a cégnek APEH-tartozása van, BAR-listán szerepel vagy mínuszos a mérlege. A formai hibák száma viszont elenyésző, legfeljebb 5 vállalkozás hitelkérelmében fordult elő.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.