2010. szeptember. 14. 11:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 14. 11:36 Vállalkozás

Hány cég nem fizetett adót? – APEH-számítások

Az adóhatóság legfrisebb adatai szerint a beérkezett összes társaságiadó-bevallás feldolgozásához szükséges idő négy év alatt, 2007-től 2010-ig közel negyedére csökkent, ezzel párhuzamosan a hibás bevallások aránya 52,3 százalékról 30-ra mérséklődött.

A bevallások alapján a nyereséges vállalkozások száma 7 százalékkal csökkent, de az általuk kimutatott nyereség 3,7 százalékkal nőtt. A veszteséges és nulla eredményt elérők többen voltak, de összességében 6 százalékkal kisebb veszteséget termeltek, így az egy adózóra jutó veszteség is mérséklődött. A vállalkozások 45 százaléka a nyereségminimum-szabály alapján készítette el az adóbevallását, azaz árbevételének két százalékát fizette meg adóként, a bevallók 35 százaléka nem alkalmazta e rendelkezést, vagyis az általános szabályok szerint adózott, és mindössze 1,6  százalékuk nem adózott egyáltalán, ehelyett inkább nyilatkozott arról, hogy veszteséges, vállalva ezzel az ellenőrzés rizikóját.

A bevallások alapján összesen 361 928 db kettős könyvvezetést folytató, naptári évvel azonos üzleti éves vállalkozás működik, az ő adataikon alapul az elemzés (a csak nyilatkozatot adó adózók nem szerepelnek benne). A cégek több mint 89 százaléka mikrovállalkozásokhoz tartozik. Tavaly a társas gazdálkodók üzemi, üzleti tevékenységből származó összes bevétele 66 725 milliárd forint volt, 11,6 százalékkal kevesebb, mint előző évben. A belföldi értékesítésből származó bevétel 9 százalékkal mérséklődött, míg az exportból származó bevétel csökkenése meghaladta a 20 százalékot. Üzemi eredményük közel 15 százalékkal csökkent a bázishoz képest. A pénzügyi és rendkívüli eredmény (2008-hoz képest) pozitív irányú változása javította a vállalkozások eredményességét. Az adózás előtti eredmény megközelítette a 2 750 milliárd forintot, ez 12,5 százalékos növekedést jelent.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.