2010. szeptember. 10. 13:37 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 10. 13:27 Vállalkozás

Ötödannyi jut a családi vállalkozások támogatására

A munkahelyteremtés áll a középpontjában a vidékfejlesztésre költhető európai uniós támogatások jövőbeni felhasználásának, de a 2007-2013 között lehívható 1.300 milliárd forintos keret mára 250 milliárdra csökkent - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

 V. Németh Zsolt, a Teret a vidéknek! elnevezésű fesztivál műhelykonferenciáján azt MTI-nek hangsúlyozta: számításaik szerint 250 milliárd forint az a vidékfejlesztési forrás, melynek tudatában a kormányzat és a szaktárca megfogalmazhatja az új prioritásokat, a családi gazdaságok, a kis- és közepes vállalkozások támogatását.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.