Több millió kontaktlencsét hívnak vissza
Egy éven belül kilencedik visszahívását jelentette be a világ legnagyobb egészségügyi termékeit gyártó cége, az...
Egy éven belül kilencedik visszahívását jelentette be a világ legnagyobb egészségügyi termékeit gyártó cége, az amerikai Johnson & Johnson. A vállalat tájékoztatása szerint ezúttal 100 ezer doboz egyszer használatos kontaktlencsét vonnak be, miután a termére jó néhány fogyasztó panaszkodott.
A visszahívás az Acuvue TruEye márkát érinti, s a bevont termékeket Japánban, illetve 11 más ázsiai és európai országban értékesítették. A százezer doboz több millió lencsét jelent, a cég ugyanis 30 és 90 darabos kiszerelésben értékesíti a terméket.
A visszahívásokat Japánban – ahol a legtöbb ilyen lencsét értékesítették - már múlt héten megkezdték. A lencsék bevonása a Johnson & Johnson minden bizonnyal több 100 ezer dollárjába kerül, de a befektetőket nem rázta meg különösebben a hír, a vállalat papírjai hétfőn enyhén erősödtek a New York-i kereskedésben.