Több mint hatmilliárd forintért kelt el a Netrisk.hu
A Netrisk.hu Magyarország piacvezető, független biztosításközvetítő internetes portálját üzemelteti.
A Netrisk.hu Magyarország piacvezető, független biztosításközvetítő internetes portálját üzemelteti. Az online alkusz cégnek jelenleg 770 ezer regisztrált felhasználója van, gépjármű- (kötelező felelősségbiztosítás, CASCO), lakás- és utasbiztosítást közvetít. A cég 1994-ben tipikus családi vállalkozásként indult – fogalmazott a mai sajtótájékoztatón a cég társalapítója, s jelenlegi is ügyvezető igazgatója, Haraszti Zsolt. 2001-ben Magyarországon elsőként tették elérhetővé interneten az biztosítások összehasonlítását és megkötését. A tavalyi árbevétel 1,4 milliárd, a nettó profit 700 millió forint volt, az idén 1,8 milliárdos árbevételt várnak.
Háromszoros értéknövekedés
Az idén 20 éves Enterprise Investors (EI) Lengyelország és a közép-keleteurópai régió egyik legnagyobb magántőke és kockázati tőke-alapkezelő vállalata. Eddig 6 magántőke alapot és egy kockázati tőke alapot hoztak létre. Összesen 1,7 milliárd eurót gyűjtöttek, amelyből 1,3 milliárdot fektettek be 119 vállalatba, a Lengyelországon kívüli érdekeltségek 447 millió eurót tesznek ki. Működésük során 91 befektetésből léptek ki, 1,4 milliárd eurós haszonnal, a cégek átlagos értéknövekedése háromszoros volt.
Iparág | Vállalatok | Befektetés |
Fogyasztási cikkek/ szolgáltatások, kiskereskedelem | 36 | 561 |
Ipari termékek/ szolgáltatások | 20 | 209 |
Pénzügyi szolgáltatások | 18 | 212 |
IT és telekommunikáció | 19 | 157 |
Gyógyszeripar és egészségügy | 10 | 87 |
Építőipar | 8 | 65 |
Média, nyomda és kiadás | 8 | 46 |
A cég kilépési stratégiájában lényeges szerepe van a tőzsdei megjelenésnek. A realizált 91 befektetésből eddig 25 céget vittek tőzsdére (a lengyel tőzsdén szereplő közel 400 cég, mintegy 6 százalékát) – mondta el Dariusz Pronczuk, az Enterprise Investors ügyvezető partnere.
Jelenleg a közép-kelet-európai régióban 28 társaságban rendelkeznek részesedéssel. Szektor alapon a Netrisk.hu szempontjából releváns befektetések közül Darius Pronczuk 4 céget emelt ki; a varsói központú vagyongazdálkodó vállalatot, amely 2009-ben 1,4 milliárd eurót kezelt (az EI 2007-ben szerezett 98 százalékos részesedést 38 millió euróért), a lengyel Magellant, amely az egészségügyi szektor kötelezettségeinek kezelését végző pénzintézet (2003-ban vették meg a 100 százalékos pakettet, s 2007-ben tőzsdére vitték), az adósságok és kintlévőségek kezelését végzó Kruk-ot (amely Lengyelországban piacvezető, de Romániában is a második legnagyobb ilyen társaság), illetve a vírusirtó szoftvereket fejlesztő AVG-t, amely a világ 4. legnagyobb cége területén.
A vezetés marad
A Enterprise Investors 4 éve vizsgálja a magyar piacot, három éve vannak aktívan jelen, a Netrisk az első üzleti tranzakciója a lengyel gyökerű társaságnak. Terveik között további magyar befektetések is szerepelnek.
A tájékoztatón elhangzottak szerint a kisebbségi részvényesek a tranzakciót követően is megtartották tulajdonuk egy részét, s a céget ezt követően is Haraszti Zsolt irányítja tovább.
A tranzakcióban a vevői oldalon az Ernst & Young és a White & Case LPP vett részt. Az eladók tanácsadója a Concorde Vállalati Pénzügyek, valamint a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda voltak.