Jaguar: Made in China
Kínába telepíti a Jaguar és a Land Rover luxusmárkák gyártását a Tata.
Kínába telepíti a Jaguar és a Land Rover luxusmárkák gyártását a Tata. A legnagyobb indiai teherautó-gyártónak számító konszern még 2008-ban vásárolta meg a két márkát a Fordtól 2,5 milliárd dollárért, s azóta jelentős szerkezeti átalakításokat hajtottak végre, hogy nyereségessé tegyék a divíziót. Az átvételt követően a Tata vezetése csökkentette az üzletágnál dolgozó alkalmazottak számát, és az egyéb költségekből is lefaragtak.
A gyárak áttelepítésével kettős célja van az indiai gyártónak: egyrészt csökkenteni szeretnék a költségeket, másrészt közelebb vinnék a termelést a dinamikusan bővülő feltörekvő piacokhoz. A cég tájékoztatása szerint Kínában igen gyorsan bővül az értékesítés, a márciusra végződő 12 hónapban eladott valamivel több, mint 208 ezer Jaguar és Land Rover 8 százaléka már a világ legnépesebb országában talált gazdára. Az új kínai egységben évi 40 autót gyártanának.
Carl-Peter Forster a cég vezérigazgatója elmondta: bár nagyon fontos a társaság számára a kínai piac, természetesen nem kizárólag az ázsiai feltörekvő országokra koncentrálnak. Reményeik szerint a következő években Európában, Észak és Dél-Amerikában illetve Dél-Afrikában is növelni tudják majd eladásaikat.