Félmilliárd forintnyi Richter-részvényt adott el az egyik nagytulajdonos
A korábbi 5,04 százalékról 4,97 százalékra csökkent az amerikai BlackRock Richter Gedeon Nyrt.
A korábbi 5,04 százalékról 4,97 százalékra csökkent az amerikai BlackRock Richter Gedeon Nyrt.-ben meglévő szavazati aránya – közölte a magyar gyógyszergyártó a Budapesti értéktőzsde honlapján. A New York-i székhelyű befektetési társaság kedden tájékoztatta a magyar cég vezetését részesedésének csökkenéséről.
Mindez azt jelenti, hogy immár csak két piaci szereplő rendelkezik 5 százalékot meghaladó tulajdonrésszel a vállalatban: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., miután tavaly úgy döntött, hogy visszavásárolja a 2009. augusztusban lejáró Richter részvényre átcserélhető kötvényeket, s helyette újakat bocsát ki, továbbra is 25,12 százalékos pakettel bír, míg a The Bank of New York Mellon letétkezelő – egy héttel ezelőtti adatok alapján – a részvények 6,8 százalékát tartja kézben.
A BlackRock a tranzakciót megelőzően közel 940 ezer Richter részvénnyel rendelkezett, amelynek piaci értéke jelenlegi árfolyamon nagyjából 37 milliárd forint. Ebből 13 ezer papíron adtak túl (ennek mostani értéke 524 millió forint).