2010. március. 29. 14:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 29. 14:59 Vállalkozás

Új szabályozás a körbetartozás ellen

Áprilistól nem lehet fedezetkezelő nélkül jelentős értékű építőipari beruházást bonyolítani.

 A változó szabályozás célja az alvállalkozók kifizetésének biztosítása – hívta fel a figyelmet a módosuló jogszabályokra Dr. Nádasdy Zoltán, a Noerr budapesti ügyvédi irodájának vezetője. A körbetartozások és az elszámolással kapcsolatos viták nagyon gyakoriak az építőiparban Magyarországon. Ezért az alvállalkozási láncolat végén álló alvállalkozók sokszor nem jutottak hozzá az elvégzett munkájuk ellenértékéhez. A jogalkotó a 2009. október óta lépcsőzetesen hatályba lépő jogszabályváltozásokkal megkísérel tisztább viszonyokat teremteni a szerződést kötő felek között.

Az áprilistól hatályos szabályok alapján magánberuházások esetén is nagyobb értékű (5,1 millió EUR) építkezéseknél a megrendelőnek az építkezés (illetve annak egyes szakaszainak) megkezdése előtt előre át kell adni a vállalkozói díjat egy úgy nevezett fedezetkezelő részére. A fedezetkezelő pedig a teljesítések leigazolása esetén fizeti ki a megrendelőtől előre átvett összegekből a vállalkozókat. Így az elszámolás rendszerébe olyan elemek épülnek be, amelyek biztosítják, hogy a vállalkozók és az alvállalkozók az elvégzett munka után hozzájussanak a díjukhoz.

Más kérdés, hogy a megrendelők oldalán a garanciális elemek beépülése várhatón drágítja a projekteket, hiszen fedezetkezelő alkalmazása esetén a díjat „előre” át kell utalniuk; és a már átutalt összegekből pedig esetleges hibás vagy késedelmes vállalkozói teljesítés miatt díjlevonás már nem érvényesíthető, ezek legfeljebb utólag követelhetők a vállalkozóktól.

Szintén kérdéses, hogy a fedezetkezelő szerepének vállalására –tapasztalatok hiányában-  mely pénzintézetek lesznek hajlandóak- utalt a várható gyakorlati nehézségekre Dr. Nádasdy Zoltán.

 

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.