2010. február. 18. 13:44 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 18. 13:27 Vállalkozás

Kisvállalkozás-fejlesztés magyar módra

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a jövőben elsősorban a családi vállalkozásokat segíti képzéssel és információval, hogy megerősödjenek, és nemzetközileg is versenyképesek legyenek - mondta Maróczi Imre igazgató.

A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, és ebből az alkalomból konferenciát tartanak pénteken.  Az alapítványt vállalkozói érdekképviseletek, felsőoktatási intézmények, pénzintézetek, minisztériumok hozták létre azzal a céllal, hogy közreműködjön a magyarországi vállalkozói ismeretek, vállalkozói kultúra és  vállalkozói környezet fejlesztésében. Maróczi Imre hangsúlyozta, hogy a munkanélküliségre  tekintettel kiadványokkal, képzéssel, tanácsadással szeretnének segíteni a munkanélküliből önfoglalkoztatottá válást.
   
Az elmúlt húsz év munkáját összegezve Maróczi Imre kiemelte, hogy  az alapítvány úttörő szerepet játszott a vállalkozásfejlesztés, a vállalkozáskutatás, a vállalkozóképzés területén. Példaként említette, hogy a SEED elsőként végzett kutatást 1997-ben a magyar családi vállalkozások sajátosságairól, működésükről, és dolgozott ki számokra növekedést segítő tréninget. Részt vett a klaszterek szerveződésével foglalkozó európai uniós kutatásban, illetve az elsők között végzett kutatást a távmunka szerepéről, a teleházak hatásáról, a női vállalkozók esélyeiről.
   
Az eredmények között említette az igazgató, hogy az alapítvány esélyegyenlőségi kézikönyvet adott ki a mikrovállalkozások számára, és esettanulmányt jelentetett meg a sikeres vállalkozó nőkről. Számos kiadványuk - például az üzleti tervezés, a vállalkozásindítás, a praktikus tudnivalók - pedig a vállalkozói ismereteket bővítését segítette. A kisvállalkozásoknak szóló képzéseken, konferenciákon pedig mintegy 10.000-en vettek részt - mondta Maróczi Imre.


Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.