Jövőre könnyebb lesz adókedvezményhez jutniuk a cégeknek
2010-től könnyített feltételekkel vehetnek igénybe fejlesztési adókedvezményt a vállalkozások a Parlament által november 9-én elfogadott törvény, valamint a korábban kihirdetett évközi módosítások alapján.
A kis- és középvállalkozások már 500 millió forint összegű beruházás esetén is igénybe vehetnek majd fejlesztési adókedvezményt, amely az eddig megkövetelt beruházási összegnek mindössze hatoda (kedvezményezett régióban fele) lenne. Ehhez a korábbinál lényegesen alacsonyabb foglalkoztatotti létszám vagy bérköltség-növelés vállalása is elegendő lenne - mondta Hidvégi Katalin, a Noerr & Társai Iroda adóosztályának a vezetője.
A vállalkozások nehéz gazdasági helyzetére tekintettel lehetővé teszik, hogy a vállalkozások a beruházás megkezdését megelőző három adóév átlagához viszonyítsák a létszám- vagy bérköltség-növelési feltételeket, a beruházás megkezdését megelőző adóév adatai helyett. Ez a választási lehetőség azonban várhatóan csak kevés vállalkozásnak jelent majd könnyebbséget, mégpedig azoknak, akiknek a megelőző adóévekben a jelenleginél is alacsonyabb volt a foglalkoztatotti létszáma és bérköltsége.
A vállalkozások korábbi beruházás miatt már meglévő adókedvezményüknél 2009-2010-re átmenetileg felfüggeszthetik az adókedvezmény igénybe vételét, ha nem tudják teljesíteni a létszám- vagy bérköltség-növelési feltételeket. Ha a vállalkozások nem kívánnak élni a felfüggesztés lehetőségével, további könnyítést jelenthet, hogy ha mégsem sikerül teljesíteni a vállalt létszámot vagy bérköltséget, akkor az igénybe vett adókedvezményt három adóévre elosztva és önellenőrzési pótlék felszámítása nélkül lehetne teljesíteni.
A fejlesztési adókedvezményt 100 millió eurós beruházási értékig pénzügyminisztériumi bejelentés, e felett kérelem alapján lehet igénybe venni. A vonatkozó kormányrendelet módosítása megszünteti a bejelentések és kérelmek formai kötöttségét és egyebek mellett a magyar nyelvű benyújtás követelményét is.