Magyar kisboltok fogtak össze a multik ellen
Kis- és középvállalkozások barkácsboltjainak összefogására megalakult az Ezermester Magyar Barkács Kft. Célja a barkácsüzletek piaci versenyképességének megőrzése a Magyarországon jelen lévő multinacionális barkács áruházláncokkal szemben.
A CBA élelmiszer-üzletlánc szellemisége adta az ötletet, hogy a magyar tulajdonban lévő kis- és közepes méretű barkácsüzletek, kisáruházak a jövőben hálózatba tömörülve, védjegyként is használhassák az Ezermester logót - mondta Bak Péter, az EMB ügyvezető igazgatója arról a laza szerveződésként induló vállalkozásról, melyhez egyelőre összesen 16 cég csatlakozott. A társaság tervei szerint ez év végéig 75-re növelnék az Ezermester logót viselő, használó barkácsáru-értékesítő helyek számát s a jövő évi további bővüléssel olyan beszerzési társaságként is működhet majd az EMB, amely a tagvállalatainak jelentős árkedvezményeket érhet el a gyártóktól, nagykereskedőktől. A későbbiekben pedig saját márkákkal és termékfejlesztéssel is bővítenék az Ezermester-üzletek árukínálatát. A kft. ebből az együttműködésből adódó beszerzési, logisztikai és disztribúciós együttműködési előnyöket teszi elérhetővé a belépő tagok számára.
A közös beszerzési szerződések a forgalmazott áruk magyarországi beszerzését révén, a boltok addigi külön-külön intézett beszerzései egy nagy beszerzési volumenben jelennek majd meg. Ennek a forgalomnak az egy százaléka a kft. közvetítői jutaléka lesz, amely lehetővé teszi a fejlesztéseket, az együttműködés további kiszélesítését és elmélyítését, elsősorban a marketing és reklámtevékenység, valamint az oktatás – továbbképzés és kereskedelmi know-how terén. A másik egy százaléka a csatlakozott üzleteknek jár vissza, rendelési értéküknek megfelelően.” – mondta Bakos Miklós, a kezdeményezés ötletgazdája és támogatója, aki egyben az egyik társult cég vezetője is.
Bakos Miklós, aki – a nevét is viselő faipari cég tulajdonosaként tagja az EMB-nek – levédette az eredeti Ezermester logót és védjegyet, amely a rendszerváltozás előtt csaknem félszázból álló, egykor az úttörőszövetség fennhatósága alá tartozó bolthálózatként működött.Ám az Ezermester feltámadását követően hosszú évekre van/lesz szükség ahhoz, hogy a CBA-hoz hasonlóan, országosan sikeres kereskedelmi üzlethálózattá váljon az EMB.
Az Ezermester barkács-üzletlánc jelentőségét - alapítói szerint - az adja, hogy a magyarországi összesen mintegy 300 milliárd forint forgalomnak a csaknem 45 százalékát a kis- és közepes boltok, üzletek bonyolítják le. Az öt multinacionális, összesen 64 barkácsáruház, akivel próbálják felvenni a versenyt pedig a piac mintegy 55 százalékát tudhatják magukénak, és hozzávetőlegesen 165-170 milliárd forint forgalmat bonyolítanak évente.
Bubrik Gáspár
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.