Nagyot zuhant a Yahoo!-profit, de ezt várta a piac
A második legnépszerűbb keresőt üzemeltető társaság adózott eredménye...
A második legnépszerűbb keresőt üzemeltető társaság adózott eredménye az első negyedévben 118,7 millió dollár volt, ez 78 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az árbevétel 1,16 milliárd dollárra csökkent.
A Yahoo! részvényárfolyama az eredmények közzététele után több mint öt százalékkal emelkedett; a kurzus az év eleje óta 18 százalékkal erősödött.
A Yahoo!-nál a januárban kinevezett új vezérigazgató, Carol Bartz jelentős átszervezéseket hajt végre. Ennek részeként a március végén 13 500 fős létszámot öt százalékkal csökkenteni fogják.
A második negyedévre a Yahoo! 1,43-1,63 milliárd dolláros árbevételre számít.
Az USA internetes hirdetési piaca az idén az EMarketer szerint – a tavalyi 10 százalékos növekedés után –mindössze 4,5 százalékkal bővül.
A keresők piacán a Yahoo! erősen lemarad a Google mögött: márciusban az USA-ban indított keresések 64 százalékát a Google „vitte el”; a Yahoo! 21 százalékkal a második, a Microsoft nyolc százalékkal a harmadik volt.