2009. március. 18. 16:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. március. 18. 16:32 Vállalkozás

Alternatíva hitelre

Kíméli a működő tőkét és kitermeli saját árát – ezen kívül a hitelnél rugalmasabb elbírálás, és a kedvező elszámolás miatt a hazai kis- és középvállalkozások többsége úgy gondolja, hogy a lízing igénybételével könnyebben átvészelhető a jelenlegi forrásszűkös időszak – derül ki a Lízingszövetség friss kutatásából.

A kis- és középvállalkozások csaknem felénél csökkentek a bevételek a válság hatására, 40 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy nehezebben jut hitelhez az utóbbi fél évben. Különösen az 500 millió és 2 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkezők körében kimagasló a hitelfelvétellel küzdők aránya. A kkv szektor tapasztalatai szerint a hitelintézetek reakciója a válságra elsősorban a szigorúbb hitelbírálatban (89,8%), illetve a többletfedezet megkövetelésében (85,6%) jelenik meg. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozások 67 százaléka még a jelenlegi helyzetben is venne fel hitelt, míg 25 százalékuk semmiképp se fordulna ehhez a forráshoz.

Az eszközfinanszírozási piacon drámai visszaesést tapasztalt Lízingszövetség a válság következtében: 70 százalékkal csökkent a beruházások száma az elmúlt év hasonló időszakához képest – mondta Hordós Zoltán, a szövetség Eszköz Bizottságának vezetője. Mivel az ingatlanpiac reakció ideje lassúbb, mint a tőkepiacoké, ezért az ingatlan lízingben a visszaesés csak fáziskéséssel érezteti a hatását, de a beruházási kedv visszaesése miatt mostanra már ez a piac is gyakorlatilag leállt - tette hozzá Gazsi Júlia, az Ingatlan Bizottságának elnöke.
 
A Magyar Lízingszövetség által 500 kis- és középvállalkozás körében készített felmérés szerint a szektor jelentős része (63,3%) úgy gondolja, hogy a válság ellenére a bevételei növekedtek 2008-ban 2007-hez képest. Ugyanakkor 2009-ben már jóval kisebb arányban (43,3%) számolnak árbevétel növekedéssel, sőt a többség a forgalom, illetve a megrendelések visszaesésére, és ezáltal a bevételeinek csökkenésére számít az idei évben. A válság negatív hatásait a cégek több mint 80 százaléka a költségek visszafogásával igyekszik ellensúlyozni, és ezáltal valamekkora nyereségre szert tenni.

A felmérésből az is kiderült, hogy a kis- és középvállalatok többsége jól informált, napi szinten tájékozódik az aktuális pénzügyi helyzetről és háromnegyedük külső forrást is igénybe vesz működéséhez. A pénzügyi szolgáltatók közül a bankokkal a megkérdezettek 95%-nak van kapcsolata, míg a lízingcégekkel csupán 47 százalékuknak. A megkérdezett cégek közül banki forgóeszköz hitellel (56,6%) illetve banki beruházási hitellel (52,7%) rendelkeznek a legtöbben, valamint 45,7 százalékuk pályázik EU-s pénzekre.

Ezek az arányok kisebbek a lízingpiacot vizsgálva; a kisvállalatok alig több mint harmada lízingel eszközöket, mindössze 7 százalékuk él az ingatlanlízinggel és mintegy 16 százalékuk rendelkezik gépjármű flotta lízinggel. A lízinget igénybe vevők döntő többsége gépjárművet lízingel, majdnem felük, 49,7 százalék pedig termelőeszközökre veszi igénybe ezt a szolgáltatást. Ezen belül 8,3% mezőgazdasági gépeket, 7,4 százalék építőipari gépeket, 34 százalékuk pedig egyéb termelőeszközt vesz lízingbe.

A vállalkozások számára a lízing konstrukció kiválasztásakor a legfontosabb szempont a kamat mértéke, illetve hogy az felhasználható-e az uniós forrásokhoz önerőként. Ez a két paraméter önmagában több mint 50 százalékban magyarázza, hogy az adott cég melyik finanszírozási formát választja. A megkérdezettek döntő többsége - 84,7 százaléka - szerint a lízing legnagyobb előnye a gyors elbírálás és a rugalmas ügyintézés. A cégvezetők háromnegyede szerint a lízingelés további nagy előnye, hogy kitermeli a saját árát, valamint kíméli a cég működő tőkéjét. A megkérdezettek szerint a lízing mellett szól még a gyors ügyintézés, a rugalmas hitelelbírálás, a kedvező kiegészítő szolgáltatások, a kedvező elszámolás és könyvelés, valamint az alacsonyabb önerő.


Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.