A magyar áfatörvény 2006. január 1-je előtt hatályos rendelkezései szerint az adóalapot nem képező államháztartási támogatásban részesülő adóalany az egyes termékbeszerzéseihez kapott támogatás esetén kizárólag a nem támogatott hányad erejéig érvényesíthette az áfalevonási jogát. Ez az úgynevezett áfaarányosítás elve. Korábbi európai bírósági ítéletek szerint az áfalevonási jog ilyen jellegű korlátozása ellentétes a közösségi joggal. A mostani ügyben arról kell döntenie az Európai Bíróságnak, hogy e bírósági ítéletek, illetve az ide vonatkozó közösségi áfairányelv rendelkezéseinek fényében a korábban hatályban volt magyar szabályozás ellentétben volt-e a közösségi joggal, azaz, hogy a magyar jogalkotó jogtalanul tagadta-e meg a cégektől egyes esetekben az áfalevonás lehetőségét.

A magyar kormány álláspontja szerint a közösségi irányelv ide vonatkozó cikkét úgy kell értelmezni, hogy e cikk rendelkezéseivel összeegyeztethető az olyan nemzeti rendelkezés, amelynek értelmében azok az adóalanyok, akik (amelyek) adóalapot nem képező államháztartási támogatásban részesültek, a beszerzéseikre jutó áfa összegét a támogatási hányad arányában nem vonhatják le, ha e korlátozás az irányelv hatályba lépésekor, illetve az ezt követően csatlakozott tagállamok esetében az Európai Unióhoz történő csatlakozásuk időpontjában már fennállt. Az Európai Bizottság ellenben úgy véli, hogy az irányelvvel ellentétes az ilyen, áfalevonási jogot korlátozó rendelkezés.