Hogyan válhatnak hitelképessé a mikrovállalkozások?
Az Új Magyarország vállalkozásösztönző programjával segítené a kereskedelmi banki módszerekkel nem, vagy csak korlátozottan finanszírozható mikrovállalkozások hitelhez jutását. Bizonyos esetekben még önerőre sincs szükségük ahhoz, hogy 6 millió forintnyi hitelhez jussanak.
Pályázatblog |
A mikrohitel-konstrukció elsősorban olyan vállalkozók számára jelent felzárkózási lehetőséget, akik ez idáig nem férhettek hozzá banki finanszírozáshoz. A cégek a hitelt gépek, berendezések, tárgyi eszközözök beszerzésére, beruházások finanszírozására fordíthatják. Lehetőségük lesz meglévő üzleti tulajdonuk vagy bérelt infrastruktúrájuk fejlesztésére is. Emellett tevékenységük bővítéséhez, forgóeszközök és szolgáltatások beszerzéséhez is igénybe vehetik az új típusú forrást. A mikrovállalkozásnak a beruházási hitel folyósításához önerővel is kell rendelkezniük, a projekt teljes költségének legalább 20 százalékával. Forgóeszköz hitel esetében azonban nincs saját tőkére szükségük. A hitel maximális összege 6 millió forint lehet, a kihelyezett hitel maximális futamideje forgóeszköz kölcsönnél 12 hónap, beruházási hitelnél maximum 60 hónap.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 82,8 milliárd forintot biztosít mikrohitelek nyújtására. Az új rendszer úgy működik, hogy hitelkeretet egy úgynevezett holdingalap refinanszírozza. A hitelkérelmek befogadását, elbírálását, a szerződéskötést, a folyósítást, illetve hitelszámlák kezelését azonban a szakosodott mikrofinanszírozó szervezetek végzik. Ők viselik a hitelek kockázatát is.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a most meghirdetett közvetítői tenderre megyei és fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítványok, és olyan pénzügyi vállalkozások jelentkezését várja, amelyekben hitelintézet nem rendelkezik közvetlen vagy közvetett többségi részesedéssel, viszont a vonatkozó szabályok alapján hitel- és pénzkölcsön nyújtására, azaz pénzügyi szolgáltatás végzésére érvényes engedéllyel rendelkeznek. A pályázat lezárására legkorábban 2009. október 16-án kerül sor.