November 30-áig lehet pályázni az Év Üzletembere díjra
Szeptembertől újra lehet jelentkezni az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” („Az év üzletembere”) díjra. A pályázatokat november végéig nyújthatják be a jelentkezők.
Szeptembertől lehet jelölni és jelentkezni az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” („Az év üzletembere”) 2007. évi díjra. A 21 éves múltú, nemzetközi védjegyoltalommal ellátott programban hat kontinens több mint 50 ezer résztvevője van jelen. Magyarországon első alkalommal négy évvel ezelőtt osztották ki a díjat a gazdasági és társadalmi szempontból kivételes üzleti eredményeket elérők elismerésére.
„A fődíj mellett idén is három különdíjat osztanak ki: „A jövő ígérete”, „Merész újító” és „Példakép”, amelyekre pályázni akár jelöléssel, akár jelentkezéssel lehet. Hasonlóan az előző évekhez, idén is mindenki számára fennáll a lehetőség a megméretésre az alábbi szempontok alapján:
1. A jelölt által képviselt cég Magyarországon van bejegyezve és legalább két éve működik.
2. A jelölt alapítója és/vagy legalább két éve említésre méltó tulajdoni hányaddal bíró tulajdonos-vezetője a cégnek.
3. Tulajdoni hányada révén a jelölt jelentős személyes gazdasági-vállalkozói kockázatot visel.
4. A vállalkozás kimagasló teljesítménye a jelölt személyéhez köthető.
5. Nem tagja az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” („Az év üzletembere”) díj Független Bíráló Bizottságának.
6. Nem támogatója az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” („Az év üzletembere”) díjnak.
7. Nem tartozik az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” („Az év üzletembere”) díj támogatóinak érdekeltségi körébe.
A cég a beérkezett anyagok elbírálásának jogát idén is az évente megújuló független bírálóbizottság kezébe adja, amelyet a magyar tudományos, illetve üzleti élet kiválóságai alkotnak. A testület elnöke ebben az évben Bojár Gábor, a Graphisoft SE elnöke, „Az év üzletembere” díj 2006-os fődíjazottja. A bizottság további kiemelkedő tagjai között van dr. Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, dr. Burai-Kovács János, a Burai-Kovács és Partnerei Ügyvédi Iroda partnere, Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, Andrew G. Vajna producer, illetve Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese.
A jelölőlapot az Ernst & Young Üzletfejlesztés és Marketing osztályán lehet igényelni, vagy letölthető a www.azevuzletembere.hu oldalról. A pályázatok beérkezésének határideje 2007. november 30.