2007. augusztus. 13. 11:38 Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 13. 11:36 Vállalkozás

Hogyan függeszthető fel az APEH-végrehajtás?

Az adózónak lehetősége van közigazgatási perben kérelmezni az ellene elrendelt végrehajtás felfüggesztését. Szakértőnk szerint ezt úgy érheti el a leggyorsabban, ha a bírósági kérelem egy példányát az adóhivatalnak is elküldi. Önmagában attól ugyanis, hogy az adózó a bírósághoz fordult, a végrehajtás a bírósági döntésig még nem szünetel. Erről szóló korábbi hírünk után kisebb értelmezési vita bontakozott ki; a szerkesztőségünkbe érkező kérdések nyomán íme a téma részletesebb ismertetése.

Az adózó a törvényi szabályozás szerint bíróságon kérheti az adóhatósági végrehajtás felfüggesztését. Egy tavaly júliusi törvénymódosításig a kérelem benyújtásától (amikortól az a hivatal tudomására jutott) az elbírálásig terjedő időszak alatt az adóhivatal jogszerűen végrehajthatta a követelését.

Aggályos volt az is, hogy ha az említett idő alatt megtörtént a végrehajtás, a bíróság esetleges kedvező ítélete okafogyottá vált. Ma már a törvény egyértelműen kimondja, hogy miután az adóhivatal értesült a felfüggesztési kérelemről, egészen az elbírálás befejezéséig a végrehajtási eljárást le kell állítania. Az adóhatóság továbbra is elrendelheti azonban a végrehajtást, ha nem tud a bírósághoz benyújtott kérelemről – figyelmeztet dr. Marosi Andrea. De hogy is fordulhat ez elő? 

A teljes cikket elolvashatja itt!

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.