2007. július. 31. 18:03 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 31. 18:07 Vállalkozás

Új hitelprogram kevésbé bankképeseknek

Még az idén elindul mintegy 160-165 milliárd forintos kerettel a Jeremie hitelprogram, amelyet alapvetően azoknak a mikro- és kisvállalkozásoknak szánnak, amelyek "kevésbé bankképesek".

A 2007 és 2013 közötti időszakra szánt, uniós és hazai forrásokból álló forrást az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) keretein belül működő és  bejegyzés alatt álló Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. fogja kezelni - közölte Aladics Sándor, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. vezérigazgató-helyettese Orosházán, egy vállalkozói fórum előtt.
 
A fejlesztési célú, a tervek szerint átlagosan mintegy hat millió forintos hitelt várhatóan 8-10 év alatt kell a vállalkozásoknak visszafizetniük. A várható kamatról a pénzügyi szakember pontos százalékot még nem tudott mondani, de azt hangsúlyozta, hogy az mind a pénzintézet, mind a vállalkozó számára megfelelő lesz, de alacsonyabb, mint a piaci ár. "Ma úgy gondoljuk, hogy kilenc százalék fölött alakul" - szögezte le.
 
Aladics Sándor rámutatott: a Jeremie típusú hitelt azonban nem pusztán önmagában kell vizsgálni, mert kedvező esetben, multiplikátor hatását is figyelembe kell venni. A kereskedelmi bankok is csatlakozhatnak ugyanis egy-egy hitelkonstrukcióhoz a Jeremie program garanciális elemeinek segítségével, így számításai szerint a következő fejlesztési időszakban akár több száz milliárd forint ilyen célra fordítható forrás is kihelyezésre kerülhet.
 
A Jeremie részeként, várhatóan a jövő év elejétől ebben a szférában tőkebefektetésekre is sor kerülhet.   Mivel ezek az állami források a privát tőkével együtt fognak a piacon megjelenni, először még az alapokat kell létrehozni, illetve az intézményi befektetőkel kell megállapodnia az MFB-nek.  Aladics Sándor várokozásai szerint így létrejöhet egy olyan, megközelítőleg 100 milliárd forintos befektetési alap, amely képes lefedni a hazai igényeket.
 
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.