2007. február. 26. 17:51
MTI
Utolsó frissítés: 2007. február. 26. 17:44
Vállalkozás
Huszonötmillió forint magyar-szlovák vállalkozásösztönzésre
Az Európai Unió támogatásával magyar-szlovák vállalkozásösztönzési programot valósít meg Szabolcs-Szatmár-Bereg és Kassa megye - jelentette be a projektet működtető nyíregyházi Műszaki és Természettudományi Egyesület (MTESZ) igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón.
A 100 ezer eurós, mintegy 25 millió forint értékű program új, valamint már működő vállalkozások gazdasági kapcsolat-erősítését segíti elő a két régióban - mondta Losonczi László. Keczkó Zoltán projektvezető tájékoztatása szerint a nyíregyházi és a kassai műszaki egyesület 5-5 százalék arányú saját forrással
járul hozzá a program megvalósításához.
Hangsúlyozta, hogy elsősorban a második világháborút követő, kényszerű magyar-szlovák lakosságcsere érintettjeinek, a családok második generációs tagjainak igyekeznek segíteni egyéni-, vagy társas vállalkozás létrehozásában, illetve meglévők határokon átnyúló együttműködésében. A képzés mellett a nyíregyházi és a kassai szervezet vállalja, hogy új projektötleteket is támogat, közreműködik azok megvalósításában, finanszírozásukra pedig pályázatot készít és nyújt be az unió különböző gazdaságfejlesztési alapjaihoz.
A már működő vállalkozásoknak úgynevezett látogató programot szerveznek, a két megye cégei felkereshetik leendő partnereiket, üzleti találkozókon vehetnek részt. A foglalkoztatást bővítő együttműködést kiemelten segítik, hiszen mindkét régiónak jelenleg a munkanélküliség kezelése az egyik legnagyobb gondja, s közösen, harmadik országok piacain hatékonyabban tudnak megjelenni - mondta Keczkó Zoltán. Losonczi László szerint a program az idén mintegy ötven-száz magyar, illetve szlovák vállalkozást hozhat kedvező helyzetbe a fejlesztésénél, illetve tevékenységük piaci megalapozásában.

2007. február. 21. 13:15
Pályázatok elbírálásánál a tőkeerős vállalkozások a nyerők
Vállalkozás
MTI
2007. február. 14. 17:42
Vállalkozás-fejlesztésre 30 milliárdos támogatás
Vállalkozás
MTI
2007. február. 02. 15:20
Akár 25 millió mikro- és kisvállalkozások munkahelyi képzésére
Vállalkozás
MTI
2007. február. 22. 16:51