Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme
Egy 300 millió forintos ingatlanhoz is hozzájutott a milliárdos.
Egy 300 millió forintos ingatlanhoz is hozzájutott a milliárdos.
Biztosan vannak, akik csodálkozva húzzák fel a szemöldöküket, amikor arról hallanak, hogy vannak olyan munkahelyek, ahova a dolgozók szeretnek bejárni. Vannak olyan munkahelyek is, amelyek odafigyelnek arra, hogy a munkatársaik, kollégáik igenis jól érezzék magukat abban a napi 8 órában, amit ott töltenek.Legújabb podcastunkban arról beszélgetünk, hogy milyen az, amikor egy munkahely gondoskodó.
A vállalat vezetője korábban megígérte, hogy rendet tesz a gyorsétteremlánc háza táján, miután a BBC két évvel ezelőtt több száz visszaélést hozott nyilvánosságra.
Egy kis-és középvállalkozás zöldülésének folyamatában fontos mérföldkő az, amikor a működéséhez szükséges energiát már fenntartható energiaforrásokkal tudja biztosítani. Ennek egyik módja a származási garanciával ellátott zöldáram vásárlása, ami a környezetvédelmi szempont mellett üzleti hasznot is biztosít a felhasználónak. De nézzük, mi a zöldáram, hogyan szerezhető be, és milyen előnye származhat belőle egy vállalkozásnak?
Kijött a Mastercard legfrissebb, 2023-as adatokat feldolgozó Digitális Fizetési Indexe (DFI), amely 2020 óta vizsgálja a magyarok fizetési szokásait. A jelentés alapján Magyarország a digitális fizetési megoldások széles körű elterjedése felé tart, a készpénz szerepe azonban még mindig erős. Az elmúlt négy évben 11 ponttal nőtt a DFI-index, főként a mobiltárcák és az érintésmentes fizetések előretörésének köszönhetően. Az infrastrukturális fejlődés ellenére a készpénzhez ragaszkodó rétegek és a pénzügyi tudásbeli hiányosságok akadályozzák a további fejlődést. A digitális fizetések népszerűsítésében ezért kulcsfontosságú szerep jut a pénzügyi oktatásnak és a mikrokereskedők digitális integrálásának.
Egy 300 millió forintos ingatlanhoz is hozzájutott a milliárdos.
Az áruház azt kéri a vásárlóktól, hogy vigyék vissza a lisztet, blokk nélkül is visszafizetik az árát.
A CATL akkugyártó nagyvállalatot azzal gyanúsította meg az USA védelmi minisztériuma, hogy együttműködik a kínai hadsereggel. A cég ezt tagadja, és kérdésünkre közölték, hogy a magyarországi gyárépítésük zavartalanul megy tovább.
<strong><strong>A 2024-es naptári év jelentős változást hozott a multinacionális cégek életében, ugyanis ez az első év, amikor a globális minimumadóra vonatkozó szabályoknak eleget kell tenniük. Cikkünkben a szabályozás főbb sarokpontjait, illetve a jogalkotás legfontosabb fejleményeit foglaljuk össze.</strong></strong>
Új perspektívát ad a Metának a három új vezető érkezése Mark Zuckerberg szerint.
Határidőre sem teljesített minden előírást az OTP és az MBH a jegybank feltételei közül, így újabb büntetést kaptak.
<strong>Egyre több munkáltató ismeri fel azt, hogy milyen sokat jelenthet munkavállalóinak, ha az általános jólléti és egészségügyi juttatások mellett azok hosszú távú anyagi biztonságával is törődik. Az Év Gondoskodó Munkahelye Díj 2024 nyerteseinek gyakorlati megoldásait elemezzük a díj egyik zsűritagjával, Fata László juttatási szakértővel.</strong>
A 2023-as nettókat vizsgálta meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.