2006. március. 21. 14:35
Utolsó frissítés: 2006. március. 21. 14:50
Vállalkozás
Öt évig ingyenes az ügyfélkapu
Egy hónapja nyílt meg Magyarország első Ügyfélközpontja, amely egyenlő esélyt kíván teremteni hátrányos helyzetűeknek is az elektronikus ügyintézésben. Az internetes adóbevallás, s a hivatali időpontfoglalás – csak néhány lehetősége az új szolgáltatásnak, amit egyelőre szolid érdeklődés kísér. Pedig elsőre bárki ingyenesen veheti igénybe a szolgáltatást egészen 5 évig.
© sxc.hu |
Pedig a most még kissé steril állapotú irodában nyolc bármikor ingyenesen igénybevehető számítógép található internet hozzáféréssel. A helyiségben azonos feltételek mellett kaphatnak segítséget vakok és gyengén látók, akárcsak a siketek vagy a mozgáskorlátozottak is. Braille-írással ellátott szórólapok, a padlón elhelyezett úgynevezett (vak)vezetősáv, a kerekes székeseket segítő akadálymentesített bejárat és mellékhelyiség mellett külön speciális ügyfélpult a fogyatékosok számára – mindez az egyenlő esélyű hozzáférés jegyében – mondta a hvg.hu munkatársának Csurgai Katalin a hivatal Internetes Közigazgatási Szolgáltatások Osztályának vezetője.
A belső irodai térben, a munkatársak között is kialakítottak egy külön asztalt, amit kerekes székes majdani kollégájuknak tartanak fenn. Elsődleges szempont, hogy gyors, szakszerű kiszolgálást kapjanak az ügyfelek a négy minisztérium - a Belügyminisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, az Ifjúsági-, Családügyi-, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, valamint a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzat Központ - együttműködésében kialakított központon keresztül – hangsúlyozta Csurgai Katalin az Ügyfélközpont működésével kapcsolatban.
Kevesen érdeklődtek az e-adóbevallásról (Oldaltörés)
Az idő pénz - jobb hát spórolni! |
Kevesebb mint háromnegyed óra alatt megoldódhat egy házasodni és nevet változtatni készülő, babát váró, autót és lakást cserélni szándékozó szerelmespár bürokratikus kálváriája – legalább is az „Ügyfélkapu Kalkulátor” számításai szerint. Házasság-kötési szándék be-jelentése – 2 perc; há-zassági anyakönyvi kivonat igénylése – 3 perc; házas-sággal név-viseléssel kap-csolatos ügy-intézés – 14 perc; születési anyakönyvi kivonat igénylése – 3 perc; lakcím-változás be-jelentése – 3 perc; járműigazgatási ügyintézés – 18 perc. Összesen 43 perc. A csoda kalkulátor arról nem jelentett, hogy a vőfély előreláthatóan mennyit késik majd az esküvőről. |
A hozzájuk betérők életkori és nemek szerinti megoszlása vegyes, akárcsak társadalmi szerepük is, így csak sejteni lehet, hogy a kkv-szektor résztvevői milyen arányban képviseltetik magukat ebben a rendszerben. A hvg.hu kérdésére az iroda egyik munkatársa elmondta, ismerete szerint sok könyvelő intézi elektronikus módon cégek adóbevallását.
A jelenlegi rendszer szerint bárki igényelheti a szolgáltatást, ráadásul az első személyes ügyfélkapu létrehozása ingyenes és öt évig érvényes. Így a csak elsőre bonyolultnak tűnő regisztráció után – ehhez mindenképpen fel kell keresniük a központi irodát vagy egy okmányirodát – az összes elektronikus közigazgatási szolgáltatást igénybe lehet venni. A továbbiakért azonban az általános okmányirodai illetéknek megfelelő összeget kell leróni.
Úgy mint okmányok igénylését, elektronikus adóbevallást és elektronikus felvételi jelentkezést, hivatali időpont egyeztetést, valamint a többi kormányzati portál szolgáltatásait. A hatékonyabb ügyintézés érdekében az ügyfélközpontú rendszer megalkotói az egyenlő esélyű hozzáférés elősegítését, az e-ügyintézés lehetőségek népszerűsítését tűzték ki legfőbb célul. Mindezt egy olyan akadálymentes központ megvalósításával, amely a későbbiekben mind az e-Magyarország pontok működéséhez, mind a további ügyfélközpontok számára gyakorlati szolgáltatási mintává válhat.
Wallenstein Róbert
Tech
MTI
2005. november. 05. 12:11
Elektronikus ügyfélfogadó rendszert indít novemberben a VPOP
Egyéb
2005. november. 22. 14:59
Egyszerűbb feladás, gyorsabb kézbesítési módok, elektronikus szolgáltatások
Vállalkozás
Salgó Andrea (hvg.hu)
2006. február. 15. 12:12
Bakik adóbevallás kitöltésekor
Gazdaság
MTI
2005. december. 18. 10:50