Minden adott volt a sikerhez, amikor az 1900-as évek elején Samuel Pierpont Langley elhatározta, hogy ő lesz az első ember, aki repülőt vezet. Nagyra becsült tudósként vágott bele a vállalkozásba, barátai között pedig szép számmal akadtak befolyásos kormányzati tisztviselők és vállalkozók. Összeverbuválta a kor legnagyobb elméit, és ez a szupercsapat a legkiválóbb anyagokból dolgozhatott. Az egész ország feszülten figyelte a történéseket, az emberek pedig alig várták, hogy a lapok hírül adják: Langley elérte célját. Ezzel a csapattal, ezekkel az erőforrásokkal a siker garantált volt. Vagy mégsem?

Néhány száz kilométerrel arrébb Wilbur és Orville Wright maguk is egy repülő masinán dolgozgattak. Ebben szülővárosuk, az ohiói Dayton néhány odaadó lakosa volt segítségükre, akikben Wilbur és Orville szenvedélye hihetetlen lelkesedést ébresztett. A két fivér vállalkozását senki sem finanszírozta. Nem kaptak kormányzati támogatást. Nem voltak befolyásos ismerőseik. Csapatuk egyetlen tagjának sem volt mérnöki, de még csak egyszerű főiskolai diplomája sem – még magának Wilburnek és Orville-nek sem. Egyszerűen csak összegyűltek egy szerény kis kerékpárüzletben, és megvalósították az álmukat. 1903. december 17-én pedig, néhány szemtanú előtt, a történelemben először egy fiatalember a levegőbe emelkedett egy repülőgéppel.

Hogyan sikerülhetett a Wright fivéreknek az, amiben egy képzettebb és gazdagabb csapat kudarcot vallott? Egy biztos: nem a szerencsének köszönhetően.

Vannak vezetők, és vannak, akik vezetnek

A Wright fivérek messze nem a legerősebb indulók voltak az első, ember irányította repülőgép megtervezéséért folyó versenyben, a repüléssel mégis új korszakot nyitottak. Céljaik nem különböztek másokéitól, munkafolyamataik és rendszereik pedig egyszerűen leutánozhatóak voltak. A Wright testvérek mégis kiemelkedtek a tömegből.

A nagy vezetők nemcsak motiválnak, hanem inspirálnak, cselekvésre buzdítanak. Aki inspirálni képes, az célt ad az embereknek, vagy az összetartozás érzését nyújtja – mindennek pedig vajmi kevés köze van a külső ösztönzőkhöz vagy az extra juttatáshoz. A valódi vezető követőket szerez, akik nem utasításra cselekszenek, hanem azért, mert vezetőjük cselekvésre inspirálta őket. Az inspiráló vezető olyan követőket – támogatókat, szavazókat, ügyfeleket, munkatársakat – szerez, akik önként áldoznak a közös célért, és nem azért, mert muszáj.

A Wright fivérek története csupán egy példa a sok közül. Ilyenek továbbá az Apple, a Harley-Davidson, a Disney és a Southwest Airlines. John F. Kennedy, Martin Luther King és Ronald Reagan is képesek voltak inspirálni. Attól függetlenül, ki honnan indult, egyvalami közös bennük: az inspiráló vezetők és vállalatok mind pontosan ugyanúgy gondolkodnak, cselekszenek és kommunikálnak. Ez pedig szöges ellentéte annak, amit mindenki más csinál.

Kutatások bizonyítják, hogy az amerikaiak 80%-a nem álmai munkáját végzi. Ha többen lennének azok, akik tudják, hogyan tehetnek inspirálóvá egy vállalatot, végre olyan világban élhetnénk, amelyben ez az arányszám megfordulna. Aki szereti a munkáját, az eredményesebb és kreatívabb. Boldogabban érkezik haza, és boldogabb a családi élete. Jobban bánik a kollégáival, az ügyfeleivel és a vevőivel. A mások által inspirált alkalmazottak együtt erősebb vállalatokat, és így erősebb gazdaságot építenek.

A fenti cikk Simon Sinek Kezdj a miérttel című könyvének szerkesztett részlete.
 
Bármelyik szervezet meg tudja mondani, mit csinál, de azt csak kevesen tudják világosan megfogalmazni, miért csinálják. Simon Sinek vezetés és marketing-tanácsadó a világformáló vezetők gondolkodását és cselekedeteit tanulmányozva felismerte, hogy azért tudták inspirálni a környezetüket, mert ösztönösen a miérttel kezdtek. Sinek e meglátásból felépített modellje mentén egész szervezeteket és mozgalmakat lehet elindítani, továbbá tömegeket inspirálni. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.