A rovat támogatója: HVG Extra Business
Business magazin HVG Extra Business 2016. november. 10. 13:15

Ivott már bazsalikomos teát? Ismerje meg a készítőjét!

A bazsalikom iránti rajongás, egy varázslatos kert és a baba melletti szabadidő együttállásából született meg az a márka, amely ma már egyre több terméket kínál az intenzív és tiszta ízeket kedvelő közönségnek.

"Nem ruhára költök, hanem botmixerre, befőttes üvegre és papírzacskókra"

– mondja nevetve Kamocsay-Beh Mariann, a Bazsalikomos kert alapító-tulajdonosa. Termékeinek alapját a saját farmjukon termesztett bazsalikomok adják.

„A szüleim tíz évvel ezelőtt vettek egy háromhektáros telket, ahol egy kis tó partján gyógy- és fűszernövények, gyümölcsök, zöldségek termesztésével kezdtünk foglalkozni. Gyerekkorom óta szerettem a kertben lenni, és ez felnőttként sem változott” – mesél a kezdetekről.

Aztán két évvel ezelőtt, amikor Anna lánya 4-5 hónapos lett, úgy gondolta, ideje belevágni egy régi álom megvalósításába. A kertjükben lévő gyümölcsök aszalványait és a fűszernövényeket keverte bazsalikommal teává.

"Sok kismamán látom, hogy a gyerek mellett megfogalmazódik benne, hogy olyan dologba kezdjen, amire régóta vágyott, így voltam ezzel én is”

– meséli. Vettek egy aszalógépet, és a kéznél lévő gyümölcsöket leforrázva kezdett el kísérletezni az ízekkel. A teákat tematikusan állította össze, olyan fűszer- és gyógynövényeket belekeverve, amelyek bababaráttá, élénkítővé vagy épp nyugtató hatásúvá tették a végeredményt.

Bazsalikomos kert

Persze nem egy teljesen idegen területtel kezdett ismerkedni. Mariann kertészmérnökként diplomázott, majd mesterszakon biotechnológiát tanult, és olyan cégeknél helyezkedett el, ahol a sales, a termékmenedzselés és a kapcsolatépítés is a feladatai közé tartoztak.

„Szerettem a munkám: utazni, kapcsolatot építeni emberekkel, segítséget nyújtani a termékeinkkel kapcsolatban” – emlékezik ezekre az évekre. Míg a piacképes diplomákra nagyon tudatosan készült, a kislánya születése után hagyta, hogy álmai olyan irányba vigyék, amelyek örömmel töltik el, és tervezésre sarkallják.

Négy teával indult – ezeket online lehetett megrendelni, vagy a piacokon megvenni. Az arculat kialakítására egy profi grafikus-fotóst kért fel, akivel a mai napig együtt dolgozik, mind a grafikai munkák, mind a termék- és hangulatfotózások alkalmával.

Bazsalikomos kert

Ma már hat teája van, és emellett pesto, lekvár és chutney is került a termékpalettára. Most még ő szállítja ki a megrendeléseket, de tervei ambiciózusabbak.

„Amióta második kislányom, Emma is betöltötte az egyéves kort, egy picit több időm van. Nemrég elkezdtem dolgozni egy gasztro pr-ossal, aki segít a brand és a termékek tudatos, profi kommunikálásában. Emellett a szüleimnél felépítettünk egy minden előírásnak megfelelő konyhát, amely olyan alkotóműhellyé válhat, ahol a jelenleginél többféle terméket is meg tudok csinálni.”

A jövő évi tervekről beszélgetve elmondja, hogy bazsalikomos csokoládéban és szörpben is gondolkodik. Emellett azonban az is fontos számára, hogy minden terméke minőségi, mégis árban sokak számára hozzáférhető legyen. A manufaktúra jelleget a növekedés mellett is szeretné megtartani, és az is szerepel a tervek között, hogy a saját kertet megnyitja azok előtt is, akik szívesen innának ott bazsalikom teát, ahol a növény növekedett.

Bazsalikomos kert

A kérdésre, hogyan inspirálódik, honnan jön az új termékek ötlete, többféle válasza is van. A pesto például azért készült el – idén először, 300 üveggel, ami gyakorlatilag már el is fogyott –, mert régi vágya volt, hogy prémium minőségű bazsalikomos pestót készítsen. A chutney pedig egy cukormentes szilvalekvár és egy borász barát találkozásának eredménye.

„Emellett nagyon inspiráló emberekkel is találkozom, ami rengeteg ötletet és lendületet ad. Sodródom, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy jó dolgok történnek velem” – mondja, hozzátéve: a szülei és borász férje, ifj. Kamocsay Ákos által adott támogatás mellett az is nagyon értékes számára, amikor vásárlóival személyesen találkozhat.

A fenti cikk a HVG Extra Business közreműködésével készült. A magazin legfrissebb száma a választás és döntés szépségeit és nehézségeit vizsgálja. Keresse az újságárusoknál, vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, ajándékba elküldjük az Alkossunk maradandót! című könyvet! 

Aktuális lapszámunkat itt meg is rendelheti. Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook oldalát!

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.