2013. november. 05. 13:37 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 05. 14:56 Karrier

Orbán apanázsa: 32 ezret kapnak fejenként a vasutasok

A vasúti munkavállalók pénzügyi ösztönzésére a költségvetésben elkülönített forrásból összesen mintegy 30 ezer dolgozó jut átlagosan nettó 32 ezer forinthoz legkésőbb december első felében – írta keddi közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A kormány a kifizetések megindításáról szóló október végi döntésével pontosította az érintett személyi kört, így a vállalati átszervezések vagy vonalátadások miatt a MÁV-csoport más vállalataihoz vagy a GYSEV-hez került vasutasok is megkapják a munkájukkal kiérdemelt összegeket – közölte a minisztérium.

Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöke 2011 novemberében állapodott meg arról, hogy három év alatt összesen 5 milliárd forintot fizetnek ki a vasúti dolgozók számára. Az érintett munkavállalók az első egymilliárd forintot már tavalyelőtt megkapták.

Az NFM szerint a kormány a tavalyi évre eső kétmilliárd forint fedezetét költségvetési átcsoportosítással biztosította. A fennmaradó kétmilliárd forint már a 2013. évi költségvetési törvényben is szerepelt. Az idei kifizetések a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a vasúttársaságok között megkötendő megállapodások alapján, egy hónapon belül megindulhatnak – tették hozzá.

"A kormány a vasutasok példás helytállását és a legnagyobb foglalkoztatók közé tartozó vasúti ágazat kiemelt fontosságát ismeri el a pénzügyi ösztönzéssel. A forrásból a kormányhatározat szerint a cégek prémiumrendszereinek hatálya alá tartozók – köztük a vezetők – nem részesülnek" – írta a tárca.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.