2013. november. 04. 18:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 04. 19:53 Karrier

Klik: kedden kapnak fizetést a pedagógusok

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke szerint kedden, a megszokott rendben megérkezik a fizetés a pedagógusok számlájára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nem utalták át a megszokott időben, november elején a béreket, és ez csaknem 160 ezer dolgozónak okoz komoly nehézséget.

Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfői közleményében azt írta: a pedagógusok továbbra is fizetéstől fizetésig élnek, az átutalások, a csekkes befizetések határideje viszont általában harmadika.

A szolgáltatók nem várnak, és ha nem jutnak időben a pénzükhöz, "kegyetlenül ráverik az adósra a kamatot" – fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Marekné Pintér Aranka, a Klik elnöke úgy reagált: a pedagógusok minden hónap 5-éig kapják meg bérüket. Az ünnepek miatt ebben a hónapban 4-e az első munkanap, tehát hétfőn elutalták a béreket, amelyek kedden a számlákon lesznek.

A Klik elnöke emlékeztetett, hogy már az év elején kiadott közleményében jelezte: a pedagógusok bérének minden hónap 5-éig kell megérkezniük. Szerinte "megint hangulat- és pánikkeltés folyik".

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.