2013. május. 29. 05:23 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 29. 05:23 Karrier

Ebben a szektorban súlyos a szakemberhiány

A BorsodChem szakemberhiánnyal küzd, mert évekkel ezelőtt kikerült az iskolai képzések közül a vegyianyaggyártó-képzés, amely a vállalatok szakember-utánpótlásának bázisát jelentené.

Komoly problémát jelent a magyarországi vegyiparnak, hogy évekkel ezelőtt kikerült az iskolarendszerű képzések közül a vegyianyaggyártó-képzés, amely a vállalatok szakember-utánpótlásának bázisát jelentené - mondta a Napi Gazdaságnak S. Varga Béla, a BorsodChem hr- és kommunikációs igazgatója.

A megfelelően szakképzett munkaerő utánpótlása azért nehéz a cég számára, mert Borsod-Abaúj-Zemplén megyében átképző tanfolyamról évenként mindössze legfeljebb húsz vegyianyag-gyártó szakmunkás kerül ki, és a helyi középiskolában is csak egyetlen évfolyamon folyik vegyésztechnikus-képzés, noha ez a térség a magyar vegyipar központjaként e szakmunkások többszörösét is képes volna felvenni.

A cég ezért arról tárgyal, hogy a jelenleg OKJ-s tanfolyami keretek között megvalósuló vegyianyag-gyártó képzés visszakerüljön az iskolarendszerű képzések közé - olvasható a lap szerdai számában.