2012. november. 14. 23:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 14. 20:14 Karrier

Új elnököt választottak a magyar gumisok

Rábai Dániel váltotta a hazai gumiabroncs-gyártók szakmai szövetségének (HTA) elnöki székében Urbán Pétert. Az új elnök egyik legfőbb feladatának a hét legjelentősebb hazai gumiabroncs-gyártó céget tömörítő szakmai érdekvédelmi szövetség tudásmegosztó szerepének és ismertségének növelését tartja.

Rábai Dániel közgazdász, marketing és szakfordítói ismeretei mellett korábban az Autósház üzletágban, gépjármű-lízing területen, valamint franchise hálózatfejlesztésében is tevékenykedett. Több éves nemzetközi üzletfejlesztési tapasztalat megszerzését követően 2009-ben került a multinacionális vállalat hazai képviseletének élére.

Az új elnök legfontosabb feladatának a biztonságos közlekedés elősegítését, a környezet megóvását és a fenntartható fejlődés támogatását tekinti. Ezen feladatok megvalósítása érdekében egyszerre kíván fókuszálni a Szövetség tájékoztatási szerepének növelésére és a megfelelő szolgáltatási háttér biztosítása érdekében a szakmabeliek, például szakszervizek hatékony támogatására. „A közlekedés biztonságáért és a környezettudatos gazdálkodásért a résztvevők tehetnek a legtöbbet” - fogalmazta meg Rábai Dániel álláspontját.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.