2012. augusztus. 17. 07:06 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 17. 06:15 Karrier

Ennyit költünk iskolakezdésre idén

Az idén átlagosan 26.900 forintot, a tavalyinál ezer forinttal többet terveznek költeni iskolakezdésre a magyar internetezők az Árukereső.hu legfrissebb kutatása szerint, amelyből az is kiderül, hogy az iskolakezdés hallatán a férfiakat inkább "kirázza a hideg, a nőket viszont kellemes izgalommal tölti el a gondolat".

A portálnak az MTI-hez eljuttatott összegzése szerint az internetezők arra számítanak, hogy az idén átlagosan 26.900 forintot költenek iskolakezdésre, a tavalyi 25.800 forinttal szemben. A legnépszerűbb termékek listáját az írószerek, a füzetcsomagok és a tankönyvek vezetik.    

A válaszadók harmada 15 ezer forint alatt tervez költeni, szintén harmaduk 15 ezer és 30 ezer forint között, 34 százalékuk pedig 30, de akár 50 ezer forintnál többet is készül kiadni. Az idei 26.900 forintos átlagos tervezett költés 4 százalékkal több a tavalyinál. Ebben szerepet játszhat az infláció alakulása is - írták.

A kutatásból kiderül, hogy kevesebbet költenek azok, akik már nyáron elkezdenek vásárolni, több boltban és az interneten is utánanéznek az áraknak és termékeknek. Idén az interneten keresők háromnegyede tervez az interneten is vásárolni. 6 százalékkal csökkent azok aránya, akik csak keresnek a neten, de nem vásárolnak, és további 6 százalékkal nőtt azok aránya, akik hagyományos boltokban és az interneten is vásárolnak majd az idén. 

Tanszercsomag vásárlásakor a válaszadók fele elsősorban a minőségre figyel, fele pedig a leginkább az árra. Tavaly még jóval többen voltak azok, akik a minőségre helyezték a hangsúlyt. A tavalyi eredményekkel összehasonlítva szignifikánsan (10 százalékkal) nőtt azok aránya, akik számára a tornafelszerelés vásárlásakor döntő szempont az ár. Az iskolakezdéshez szükséges termékek közül a leghosszabb használhatóságot az íróasztaltól várják el a szülők, míg például egy iskolatáska vagy tolltartó vásárlásánál átlagosan csupán két évre terveznek. 

Évek óta jellemző a magyar vásárlókra, hogy a férfiak rövidebb használhatósági időt várnak el a felsorolt termékektől, mint a nők. Az iskolakezdéshez megvásárolandó termékek kiválasztásánál a szülők számára a tanár és a gyermek véleménye a legfontosabb, a legkevésbé pedig a médiában megjelenő szakértők szavára adnak. Mások véleményén túl általában minden szülő azt tartja a legfontosabbnak, hogy az adott termék óvja a gyermek egészségét.

Az idei kutatás szerint a gyerekek átlagosan 11 évesen kapják meg első mobiltelefonjukat a szüleiktől. Tavaly még a 12 éves kor volt a jellemző, de úgy tűnik, a szülők egyre korábban vesznek mobilt a gyerekeknek. Az első számítógépet átlagosan 10 éves korban kapják meg a gyerekek. Az iskolakezdés kapcsán 10 vásárlóból 2 vesz ilyenkor számítógépet vagy laptopot. A válaszadók 6 százaléka vesz szeptemberre táblagépet, azaz tabletet - derül ki a kutatásból.